Döntések sora

2024.02.15. 14:59

Négy új fix traffipax figyeli majd a gyorshajtókat Kaposváron

A tavalyi év rendőrségi és katasztrófavédelmi beszámolója mellett a közgyűlés az idei költségvetést is elfogadta, kiderült, hogy milyen fejlesztéseket terveztek. Közlekedési átalakítások, fix traffipaxok és energetikai beruházások is lesznek.

Kovács Gábor László

Tavaly 1047 bűncselekményt regisztráltak a város területén, de ebből 200-at az online térben követtek el, és erre a folyamatra a rendőröknek gyorsan kellett reagálniuk, mondta beszámolójában Peternel Péter alezredes, városi rendőrkapitány. A nyomozások eredményességi mutatója 78,2 százalékos volt, és ez az utóbbi évek legjobb eredménye. Egy gyorsan változó külső környezetben jó, szélsőségektől mentes közbiztonságot szolgáltattak, tette hozzá Molnár Gábor dandártábornok, vármegyei főkapitány, aki arról is beszélt, hogy a komoly szervezetmegújítás zajlik a magyar rendőrségen, és ebben Somogy az élen jár. 

A Hársfa utca és a Fő utca sarkán elnyújtott alakú körforgalom lesz, A Tüskevári út és a Jutai út kereszteződésében közlekedési lámpákat helyeznek ki, új kijáratot nyitnak a Kisgátról a 48-as ifjúság útjára, és befejezik a Kaposfüredre és a Toponárra tartó kerékpárút hiányzó szakaszait uniós forrásból, jelentette be a közlekedésbiztonsági helyzet elemzésekor Szita Károly polgármester. Bővítik a kamerarendszert, és fix traffipaxokat helyeznek ki a Töröcskei és az Egyenesi útra, a Pécsi, és a Guba Sándor utcába.    

Míg 2022-ben 258 tűzeset és 561 műszaki mentés foglalkoztatta a katasztrófavédőket, 2023-ban 173 tűzesethez és 678 műszaki mentéshez riasztották őket. Összesen 448 időjárással összefüggő káreset történt. A tavalyi tüzekből 26 esetben hulladékkal borított terület kapott lángra, említette meg Róth Zoltán alezredes és Krám István ezredes. 

A 2023-as és az idei költségvetés tárgyalásakor elhangzott, hogy az útfelújítási program folytatódik 1 milliárd 74 millió forint értékben. Mivel már alig 50 közmunkás dolgozik, 350 millió forintot költenek a munkák gépesítésére. Virágosításra 100 millió forint jut, 20 új lakótelepi helyszínen is. Három új bölcsőde épül, és újabb fecskeházi lakásokat terveznek fiatal házasoknak. Egymilliárd forintot raktak félre a tavalyi költségvetésből, hogy gyorsítsák az energiamegtakarítási beruházásokat: a Liget otthon komplex energetikai felújításon esik át, a Szivárvány kultúrpalotába hőszivattyút építenek, az Aréna a Jégcsarnok hulladékhőjét használja majd, és az uszoda energetikáját is is fejlesztik. A közvilágítás rekonstrukciója 1,2 milliárd forintba kerül majd, ehhez 500 millió forint önerőt terveztek. Két új napelemparkot is építenek energiatárolóval az érkező elektromos buszok ellátására. Két pályázó már van, a MAN és a Mercedes.  

 

Bővült a kedvezményezett utasok köre  

 

A közgyűlés elfogadta a javaslatot, hogy márciustól bővítsék a helyi tömegközlekedést kedvezménnyel igénybe vevők körét. Egyetlen vonaljegy, vagyis 315 forint áráért a 60 év feletti nyugdíjasok, illetve a 14 év alatti tanulók is havonta ingyen utazhatnak Kaposvár Kártyával. Pintér Attila (független) képviselő észrevételére a polgármester elmondta, hogy gondolkodnak abban, hogy az idősebb tanulók felé is megteremtsék a kedvezményezetti lehetőséget, sőt a a MÁV-val is tárgyalnak, hogy az egyetemi campus és a város között tram-train közlekedhessen. A képviselők rendre leszavazták Nadrai Norbert (Kaposfüredi Szőlősgazdák) módosító javaslatait. Szita Károly zárszavában azzal fordult az ellenzéki képviselőkhöz, hogy ne legyenek kishitűek, legyenek értékeken alapuló vízióik, mert így kerülhet be Kaposvár a tíz legerősebb magyar város közé. Napirend előtt elbúcsúztatták Jenei Zoltánnét, aki életének több mint a felét a polgármesteri hivatalban töltötte, a polgármesteri iroda vezetőjeként is dolgozott.        

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában