Hír

2024.05.27. 07:00

A felnőtt a felelős a gyerek fejlődéséért

A közelmúltban tárgyalta az Országgyűlés a gyermekvédelmi törvények szigorítását; köztük azt a törvényjavaslatot, amelynek célja a gyermekek védelme az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozásával.

Lőrincz Sándor

Fotó: Stock-Asso

A javaslat értelmében az internetszolgáltatók kötelesek lesznek díjmentesen olyan szolgáltatást biztosítani a szülők kérésére, amely a pornográf oldalakat kiszűri. 
A törvénytervezet tárgyalása során Mátrai Márta háznagy arra utalt, hogy a törvényjavaslatok tartalmának szigorítását egy erkölcseiből kiforduló világszemlélet írta elő. A tervezett törvénymódosítás a gyermekek fokozottabb védelmét célozza, amely a társadalom érdeke, így a beterjesztett internetes pornográf tartalmak korlátozásáról szóló törvényjavaslat lezárja az útját a gyermekeket érintő elferdült nemi propagandának is. A háznagy maga is megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja, hogy már 8 éves gyerekek is találkozhatnak az interneten szexuális tartalmú honlapokkal, ezért üdvözítő, hogy a jogalkotó a törvény erejével és szigorával kötelezi a szolgáltatót szűrő alkalmazására. 
Az előterjesztés a legátfogóbb változtatást egyébként a Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénnyel kapcsolatban tartalmazza. Szigorítja az intézményi rendszer és az ott dolgozók ellenőrzését, s a gyermektáborok szervezésének és működtetésének feltételeit is. Mivel a gyermekek ilyen élethelyezetekben fokozottabban kiszolgáltatottak, ezért a jövőben a tábor szervezőjének, lebonyolítójának, valamint a közreműködőknek erkölcsi bizonyítvánnyal kell majd rendelkezniük.  Szigorítják a dolgozók ellenőrzését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában