egészségfutás - videó

2018.05.12. 15:43

Futás a toleranciáért

Kaposvári egyetemi hallgatók ötlete alapján idén már harmadik alkalommal rendezték meg az épek és a fogyatékkal élők közös futását a Városligetben. A rendezvény célja, az érzékenyítés, a szemléletformálás és a másság elfogadása volt. A Fogd a kezem-Fussunk együtt elnevezésű rendezvényre százötvenen neveztek szombaton délelőtt.

Góz Lilla

- Megpróbálkozom az öt kilométeres távval – mondta az egyik résztvevő a regisztrációs pultnál. Sokan álltak sorba, hogy ismét együtt futhassanak. Előtte viszont ismét a Fuszekli kaposvári futóklub segített a bemelegítésben.

- Három évvel ezelőtt gyógypedagógus hallgatók kezdeményezték a Fogd a kezem-Fussunk együtt rendezvényt. Az ötlet az együtt gondolkodás mellett az együtt tevékenykedést szorgalmazza, szeretnénk, ha ez a minden napok témája lenne a tipikusan és atipikusan fejlődő mozgás- látás- hallássérültek között – Gelencsérné Bakó Márta, a Gyógypedagógiai Intézet adjunktusa.

Magyar Éva, a Kaposvári Egyetem harmadéves gyógypedagógus hallgatója is örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez. Szerinte az együtt futás segíthet egymás megismerésében.

- Bennem volt egy erős érzés, mivel én hallássérült vagyok, tudom milyen az, mikor nem fogadnak el és úgy jöttem ide, hogy megmutassam, hogy így is lehet és mindenkinek szüksége van segítségre fogyatékos és nem fogyatékosoknak egyaránt – tette hozzá Magyar Éva.

Horváth Roland, a Gyöngyfa Napközibe jár, már harmadik alkalommal vesz részt a futáson.

- Egy kilométeres távon indulok, jó együtt futni és le tudom vezetni az energiámat – tette hozzá.

A Gyöngyfa Napközin kívül érkeztek futó a Bárczyból, a Duráczkyból, a Gyakorló ovijából és Napsugár központból is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában