Valóra váltaná nagy álmát a Príma-díjas művész

– A méretet a kemencém határozza meg: ez a legnagyobb, ami belefér – mondta Ficzere Mátyás, miközben egy könyvet lapozva illusztrálta, mire is gondolt pontosan. – Az alapanyag egy kemény fajansz, ami nem más, mint félporcelán, s elefántcsont színűre ég. Ezt az anyagot 1995-óta használom, bár nagyon nehéz vele bánni. A habán és szász kultúra színvilága szépen érvényesül rajta.

A művész gyerekkorában régész-restaurátor szeretett volna lenni, ehhez járult hozzá az atyai házból hozott különös szemlélet, amellyel megtanulta a történelmet egyedi szempontból elemezni. – Édesapámnak az volt a szava járása, hogy legyen egy dolog, amihez nagyon értek – folytatta Ficzere Mátyás. – Nekem ilyen volt gyermekkoromban a rajzolás. Az osztálytársaimnak szünetben mindig alkottam valamit. Varrónő édesanyámtól megtanultam hímezni, varrni, szóval mindig járt a kezem. Ha azt mondták, ezt, vagy azt nehéz megcsinálni, a dac hajtott előre, hogy csak azért is létrehozom. Így lettem keramikus is. 1972-ben egy zsűrizésen Domanovszky György professzor azt monda, hogy nehéz út, amin járok, de úgy döntöttem, hogy végigmegyek rajta. Ebben segített legnagyobb mesterem: Rétfalvy Sándor.

Eleinte agyaglapátolásra alkalmazták a fazekas háziipari szövetkezetben, ám mindig próbált bizonyítani. Végigjárta a leghíresebb műhelyeket, mindenhol tanult valami újat a kerámiáról. Előfordult, hogy vizsgatárgyait a Zsolnay gyár kemencéjében kellett kiégetni, mert olyan nagyra sikerültek. – Az én fizikumom és a tenyerem lehetőséget adott arra, hogy az átlagnál nagyobb méretű használati tárgyakat készítsek – emlékezett vissza Ficzere Mátyás. – Nem csak a méretükben és díszítettségükben voltak egyedülállóak, de tudtam sorozatot is gyártani bármiből.

A 100 éves évfordulóra készül el

Ficzere Mátyás most is sorozatgyártásba kezd, mert a címeres tányérok készítésénél az agyag előkészítésétől a kiégetésig minden munkamozzanatát ő végez majd. A régi Magyarországhoz már gyökereiben is kötődik, anyai ágon Hont megyéből, apai ágon pedig a Szepességből származik, vagyis Matyóföldről. Ezért is nevezték el Mátyásnak a szülei, akik egyébként Marosvásárhelyen házasodtak össze. A 64 vármegye-címeres tál mellé elkészíti a megyeszékhelyek címerével ellátott párjukat is, így összesen 128 tányér készül majd, amelyeket 64 méter hosszan akar kiállítani a kaposvári sétálóutcán. A tervei szerint 2020. június 4-én mutatná be őket a nagyközönségnek a 100 éves évfordulóra. Azok a vármegyék, amelyeket elcsatoltak, áttört tányérra kerülnek majd. A munka során egy tonna agyagot használ fel.

Ficzere Mátyás szerint egy tányér körülbelül 30 óra alatt készül majd el, amelyhez szükséges az anyagismeret és az ötven éves tapasztalat, amellyel rendelkezik. Fizikumára is jócskán szüksége lesz a művésznek, ugyanis egy tál a korongról a segédformával együtt csaknem 25 kilogrammosan kerül le. Kiégetés után a díszítést is maga végzi, valamennyi címert begyűjtötte, kinyomtatta már.

– A címerek ugyanabban a korban születtek, a XVI.-XVII. században, így stílusuk is hasonló – tette hozzá Ficzere Mátyás. – A tányérok szélét pedig saját motívumaimmal díszítem majd, bár nem tervezek két egyformát, azért színvilágukban kapcsolódnak majd egymáshoz. Diákkoromban a heraldika és a kalligráfia „szórótantárgy” volt, én azonban jeleskedtem belőlük, így nem jelent gondot a címerek tányérra rajzolása sem. A tűz ismerete is fontos, mert égetés után kijöhetnek az esetleges hibák. De biztos vagyok benne, hogy a szakmai tisztesség elvárásainak megfelel, ami készül majd a műhelyemben – mesélte az alkotó.

A keramikus egy prototípust már elkészített a vármegyés tányérokból, ám egy Ausztráliában élő magyar házaspár megvásárolta azt, így a művész újra elkészíti majd.