Zongorára hangolva

2018.01.04. 09:00

Szekeres Adrienn: azt csinálhatom, amit szeretek

Húsz éve van színpadon, s pályája során felejthetetlen dalokkal örvendeztette meg közönségét Szekeres Adrien. Az énekesnővel különleges Zongorára hangolva című kaposvári koncertje után beszélgettünk a Szivárvány Kultúrpalotában. 

Koszorus Rita

 

– Régen volt már Kaposváron, milyen élmény volt a közönség előtt színpadra lépni?

– A második dalban énekelt mindenki, úgyhogy nagyon jó volt – felelte Szekeres Adrien. – Nagyon készültem erre a koncertre és izgultam, mert régóta szerettem volna eljönni Kaposvárra. De valahogy sosem úgy jött ki, hogy eljussak ide. Ahol egy ilyen gyönyörű színház van, legendás társulatokkal, ott a közönség is csak jó lehet.

– Zongorára hangolva címet viseli a koncert. Ez egy különleges előadási módot igényel?

– Itt sem a füst, sem a fények, sem a gitár, sem a szaxofon, sem a dob nem fed el semmit. A zongora hangzásával a zongorista érzéseivel a saját előadásmódjával kell varázsolni.

– Karrierjének húsz éves jubileumát ünnepli az idén. Mi az, amire a legszívesebben visszaemlékszik?

– A koncertek jelentik az igazi élményt számomra – hangsúlyozta Szekeres Adrien. – A közönséggel együtt lenni, látni őket, énekelni velük, ez a legkedvesebb nekem. Én emiatt akartam énekesnő lenni és nem azért, hogy szép fotókat készítsenek rólam. Ami nagyon emlékezetes volt az első szimfonikus koncertem, 2011-ben. Azt sosem fogom elfelejteni, amikor először meghallottam a dalaimat szimfonikus kíséretben és megszólalt mögöttem hetven hangszer.

– Nőként mennyire nehéz érvényesülni ezen a viszonylag kicsi magyar zenei piacon?

– Sosem foglalkozom mással, vagy a piaccal, vagy azzal, mit nem lehet. Mindig saját magammal foglalkozom és azt próbálom megtalálni, mi az, amiben én különbözöm. Iszonyú szerencsésnek érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Próbálom értékelni azt, amim van és sok még a tervem, ezen az úton megyek tovább. Arra megyek, amerre én gondolom.

– Van olyan előadó, aki inspirálja?

– Megtaláltam a saját hangomat, nem szeretnék másra hasonlítani – mondta Szekeres Adrien. – Egy kicsit attól féltem, hogy ha sokat hallgatok másokat, akkor elkezdek másra hasonlítani. Egyébként sokféle zenét hallgatok, a jazztől kezdve a rockon át a szimfonikus zenéig. Rám is hatnak művészek, de igyekszem nem túlságosan elmélyedni egyikük munkásságában sem.

Húsz éve „fut a szíve után”

Az Artisjus-díjas előadó tinédzserként a szárnyait bontogatta, hiszen 18 évesen fesztivál díjat nyert magánének kategóriában. Ezután számos énekversenyen és fesztiválon vett részt, majd a Hot Jazz Band zenekar állandó vendégeként lépett fel. A nagy sikert az Unisex zenekar hozta meg, amelyhez 1997-ben csatlakozott az énekesnő.

Erdélyi Lászlóval számos dalt vittek sikerre, amelyeket előszeretettel játszottak a rádiók, s még ebben az évben az év énekesnőjének választották Szekeres Adrient. Az egri születésű előadó 2000-ben döntött úgy, hogy szólóban folytatja tovább, s egy évvel később adta ki a Futok a szívem után című lemezét. Az énekesnő fellépet a Szigeten, a Kapcsolat fesztiválon, de szimfonikus zenekarral is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában