nyári színház

2019.08.08. 09:00

Kultsziget a berekben: csöpp Csiky épül Imremajorban

Míg Kaposváron javában folyik a színházépítés, addig Balatonfenyvestől három kilométerre, a Nagyberek zöld kapujában található Imremajorban is egy kulturális színtér újul meg. Az egykor a Csiky Gergely Színház társulatának játszóhelyeként is működő építményből egy „kultszigetet” álmodtak.

Turbéki Bernadett

A hatvanas években a kulturális élet központja volt az imremajori színházépület. Utoljára 1949 és 53 között alakították át, így mára alaposan megérett a felújításra.

– Régen a kultúrát elhozták vidékre, napjainkban azonban fordult a világ, a vidékieknek kell a kultúra után menni – mondta Antics László, a Majorka Alapítvány alapítója. Szerinte ami régen működött, ma is bejönne. – A ma már nem létező gazdaság lakóira természetesen nem tudjuk felépíteni a kultsziget jövőjét. De ha jól utánaszámolunk, Balatonfenyvesen 4700 nyaraló ingatlan van, amelyeknek tulajdonosi köréhez úgy 13 ezer ember tartozik. Ha még hozzáadjuk az állandó lakókhoz a turistákat, akár 20-25 ezer emberről is beszélhetünk. Ehhez hozzá vesszük Fonyódot és Balatonkeresztúrt, biztosra veszem, hogy alkalmanként meg tudjuk tölteni a hajdani hatszáz fős színháztermet – mondta Antics László.

Az alapítvány több mint 49 millió forintot nyert a felújításra, ám az épület ezáltal új funkciót is kap: szeretnék teljesen kihasználni lehetőségeit, így fedett piactérként is működik majd heti kétszer, hiszen a pályázatot a négy éve itt működő piac infrastrukturális fejlesztésére nyerték. Ám úgy gondolták, legyen többfunkciós a már meglévő épület, amelynek fenntarthatósága miatt is fontos, hogy programokkal töltsék meg a hét valamennyi napján.

A felújítással a régi értékeket is igyekeznek megmenteni. Ott jártunkkor éppen egy korabeli reflektor fémvázába botlottunk, amely szintén helyet kap majd a piaccsarnokként is üzemelő épületben, ahol akár egy asztalitenisz-tábor is rendezhető majd, ha elkészül.

Az égből vigyázzák az építkezést az egykori guláglakók

– Van benne anyag – mutatott körbe Antics László, aki néha épp amiatt mérgelődik, hogy túlságosan nehezen bonthatók az épület egyes elemei, a korabeli mesterek kiválóan elvégzett munkája eredményeként. A Rákosi-korszakban Imremajor gyakorlatilag egybe esett a gulág helyszínével. Rengeteg munkáskéz dolgozott ezen a területen.

– Néha azt érzem, hogy akik megépítették, illetve akiket itt sanyargattak egykor, vigyáznak ránk „odaföntről”, s talán az ő gondviselésüknek köszönhetően jutunk mindig kicsit előbbre, a hely lelkületében benne van érezhetően az energiájuk rezgése – tette hozzá Antics László, aki családjával 2006-óta folyamatosan újítja fel Imremajor helyi védett épületeit.

Vasút vezet ide

– A több mint százéves majorság, a kis csarnokával, színháztermével, színpadjával üde színfoltja lesz majd Balatonfeny­vesnek. Ráadásul közel van a kisvasút, könnyen megközelíthető, s egy jó vacsorára is lehetőséget nyújt az itt eltöltött este – vázolta Antics László, aki csakis a majorsághoz illő dolgokat szeretne megvalósítani. Úgy érzi, a legjobbkor zajlik a felújítás, ugyanis a korábban teljesen elszigetelt Imremajornak sikerült az utóbbi évek alatt a Balaton turisztikai térképére felkerülnie. Egyre többen fedezik fel a település adottságait, valamint vásárolnak itt lakóingatlant az ország legtávolabbi pontjairól érkezve.

Az építkezés még ebben a hónapban megkezdődik a bontási munkálatokkal, a kialakításon nem kívánnak változtatni, hogy a befogadóképesség megmaradhasson. A színpadot, a mellékhelyiségeket is átalakítják, az épület egy éven belül elkészül. Egy biztos: a megnyitóra szeretnék megnyerni a Csiky Gergely Színház társulatát, mert a teátrum gyakran volt aktív szereplője Imremajor kulturális életének az 1960-as években.

 

Ezek is érdekelhetik