Nagy űrt hagyott maga után a közösség „motorja”

Egy jól működő nyugdíjas közösséget az is megrázza, ha az addigi vezetőjük egészségügyi okokból távozik vagy egyszerűen belefárad a munkába. Ez esetben van idő felkészülni, kiválasztani az új irányítót, még ha nem is minden esetben sikerül pótolni a távozót. Ha azonban egy látszólag makkegészséges, energiával teli vezető távozik tragikus hirtelenséggel, az mélységes döbbenetet és felfoghatatlan fájdalmat jelent nem csupán a hozzátartozóknak, de a közösség tagjainak is.

Megrendülten beszélt az elhunytról Kerekesné Pytel Anna karnagy, a tüskevári kórus vezetője is, aki hosszú éveket dolgozott együtt Szabó Ferenccel. – Ferire emlékezve a magyar falvak múltja, s a benne élő közösségi hagyományok törnek fel bennem – emlékezett vissza Kerekesné Pytel Anna. – Azok a szokások, amelyeket gyermekkorában ő és a testvérei, Osztopán apraja-nagyja anyatejként szívtak a zsigereikbe. Az átélt élmények természetévé, személyiségének forrásává váltak, és vele maradtak a városba költözése után is. Kereste mindig a lehetőségeket, hol lehet segíteni, hol lehet barátokkal együtt jó hangulatú rendezvényt szervezni. Kivirult körülötte mindenki, a családja, a munkatársai.

Amikor szeretett feleségét évekkel ezelőtt elvesztette, a nyugdíjasklubban lelt vigaszra. Hamar kiderült róla, hogy jó ötleteivel gyűjti maga köré a magányosokat, házaspárokat, mindazokat, akik vágynak a közösségben átélt vidámságra, egymás segítésére és önzetlen, baráti kapcsolatokra. Az énekkarba egyszerű kórustagként ült be, az utóbbi időszakban pedig már az egyre ritkább, szép tenor hangjával tűnt ki. Végtelen lelkesedéssel, megszállottan szervezte a nyugdíjasklub és a népdalkör közösségi életét, azon dolgozott, hogy minél szélesebb kapcsolatokat alakítson ki.

Lehet pótolni a pótolhatatlant, de az már nem ugyanaz

Szokták mondani, hogy nincsen pótolhatatlan ember, ám ez nem igaz – vonta le a következtetést Keresné Pytel Anna Szabó Ferencre emlékezve. – Lehet pótolni, de azt a személyt senkivel nem tudjuk helyettesíteni, aki mindig ott ült a harmadik sorban, a tenor szólamban. Aki – ha kellett – szaladt az önkormányzathoz, Battyányi Bea civil és roma referenshez, egy másik alkalommal pedig Szalai Lillához, az Együd Árpád Művelődési Központ igazgatójához, hogy egyeztessen a fellépésekről. Úgy ismerték őt Somogy megye falvaiban a civil közösségi csoportok és vezetőik, mint lelkes, cselekvő, megbízható szervezőt és igaz barátot. Őt, az ő személyét őrizzük, és azt a cselekvésre buzdító közösségi magatartását, amit magával hozott falujából, az ott magába szívott életörömből – emlékezett Szabó Ferencre a kórustagok nevében is a kórusvezető, Kerekesné Pytel Anna.