KULTURÁLIS HULlámok

2021.05.31. 10:23

Mindenkit örömmel várnak a Kultkikötőben

Ősztől tavaszig összehúzta a függönyt a világjárvány a Kultkikötőben is. A négy évszakos működés idén a nyári szezonban indul újra.

Turbéki Bernadett

Csaknem százötven szabadtéri előadást tekinthet meg a közönség öt helyszínen. Sehol sem kérnek védettségi igazolványt a nézőktől.

– Már előre tudjuk, hogy bevételkieséssel kell számolnunk, mert legfeljebb ötszáz nézőt engedünk be egy előadásra – mondta Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója. – Nem szeretnénk különbséget tenni a nézők között, az előadásainkat mindenki szabadon látogathatja – tette hozzá.

A balatonboglári játszóhelyen is csupán ötszázan foglalhatnak helyet a hétszázötven fős nézőtéren. Balatonföldváron komoly fejlesztés zajlik: nyolcszázmillió forintból megújul a szabadtéri színpad és környéke. Ott a Kulipintyó villa udvarán kaptunk az átmeneti időszakra egy kétszáz vendég fogadására alkalmas játszóhelyet – tájékoztatott Nagy Viktor. A balatonföldvári előadások többnyire a családi és a felnőtt szórakozásoknak nyitnak majd teret. Balatonszárszó kifejezetten a családoké lesz, a Csukás színházat tavaly óta vették át. Balatonbogláron pedig felnőtteknek szóló műsorok lesznek.

A Kultkikötő egy díszelőadással nyitja kapuit. A Csiky Gergely Színház Furcsa pár című előadását június 19-én láthatják Balatonbogláron. Turbéki Bernadett

Június 19-én Balatonbogláron lesz a nyitó előadás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában