Rivaldafény helyett nyugalomra vágyakozik a Nemzet Színésze

Az operettdíva meghatódott, amikor megtudta, hogy a Nemzet Színésze lett, az viszont elszomorította, hogy némely lap azt írta: Törőcsik Mari helyét kapta meg.

– Fájdalom, hogy már nincs közöttünk, de hogy Törőcsik Mari helyére kerültem volna? Hogy lehet ilyet leírni? Gondolataim legmélyén sem fogalmazódott ez meg, Mari helyét senki nem veheti át – jegyezte meg Lehoczky Zsuzsa, aki már 11 évesen fellépett Szegeden; a Szentivánéji álom Mustármagjaként. – Viszont örömmel tölt el, hogy a 11 kiváló színésztárs egyöntetűen szavazott rám.

S hogy miként szökkent szárba e bámulatos életmű? A tánccal kezdődött minden. Édesapja katonatisztként szolgált, édesanyja – akit akkoriban méltóságos asszonynak szólítottak – feleség volt és anya, de később már egyedül nevelte lányát, nagy szegénységben.

– A folyamatos nélkülözés miatt anyám beállt „kenyeres lánynak” egy étterembe. Tálcán kínálta a kenyeret és a zsemlét a vendégeknek, s az így keresett pénzből és a borravalóból éltünk – mesélte a művésznő. – Egyik este olyan éhes voltam, hogy anyám után mentem a kerthelyiségbe, aki „véletlenül” leejtett egy szeletet a földre, azt egy szalvétába csomagolta, majd a leesettért járó plusz szeletet a kezembe nyomta. Mivel anyám remekül főzött, sok színházbeli járt hozzánk ebédelni Szegeden. Köztük Zsedényi Károly balettmester is, aki egyszer csak bejelentette: az ételért nem tud fizetni, de cserébe szívesen tanít táncolni. Anyám főzte neki a bablevest, én meg mindent elsajátítottam. A spiccet is. A tánctudásomnak nagy hasznát vettem, amikor Kaposvárra kerültem.

Lehoczky Zsuzsa 1956-ban került a Csiky Gergely Színházba, melynek egy évvel korábban lett állandó társulata. A színészmesterség csínját-bínját próbálta ellesni Németh Antal főrendezősége idején. Egyebek mellett a telegdi fogadós lányát, Erzsit játszotta a Liliomfiban, a Marica grófnőben pedig Lizát, Török Péter húgát alakította.

– Tordy Géza és Csurka Laci is itt volt közöttünk – emlékezett. – Rengeteget gyakoroltunk, és ez érzékelhető volt egy-egy szerep megformálásakor. Zsenge színésznövendékként borzalmasan féltem színpadra lépéskor. E trauma – kellemes trauma ugyan, de mégiscsak az – pályám végéig velem maradt. Amikor az első szerepet megkaptam, és egy kezdő színésznőhöz képest jól eljátszottam, bizony rám köszöntek és gratuláltak a kaposváriak a Fő utcán, miközben albérletbe kivett manzárd szobám felé tartottam.

Szakma és közönség egyaránt kíváncsi volt e „csodabogárra”, aki már akkor „modernebbül” játszott tapasztaltabb társainál. Azon gondolkodott: vajon ezt vagy azt a mondatot hogy mondaná ki Domján Edit, s már meg is oldódott a rejtély. Tele volt tűzzel, lelkesedéssel, tettvággyal, és e temperamentum azóta sem kopott ki belőle. Már akkor megtanulta: a magán­életünkben nem kell színészkednünk, a színpadon pedig nem lehetünk magánemberek.

1957-ben visszatért a szegedi teátrumba, ahonnan 5 év múlva a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, amelynek azóta is tagja. Miért e sokak szerint cukros-mázas világot választotta? Maga sem tudja; azt mondta, oda hívták, és nem bánta meg a döntését. Időközben énekelni is tanult; Rubányi Vilmos karmester, zeneszerző tanította hangképzésre. A művésznő szerint úgy háromnegyedre állt, amikor betoppant az operettek és a musicalek szívének kedves birodalmába. Nehéz felsorolni, mely alakításai íródtak bele örökre a magyar színházművészet történetébe. Eljátszotta a My Fair Lady Elizáját, a Mosoly országa Mijét, a Bál a Savoyban Daisyjét, a Maya címszerepét, a Mágnás Miska Nagymamáját, a Lili bárónő Agatháját. A Csárdáskirálynőben először szubrettként lépett fel, ő volt Stázi, később pedig megkapta Cecília primadonnaszerepét. S ha már a Csárdáskirálynőt szóba hoztuk, az sem titkolható el, hogy Honthy Hanna örökbe akarta fogadni.

– Hanna már ügyvédhez is fordult, hiszen komolyan gondolta – emlékezik Lehoczky Zsuzsa. – Anyámat a fővárosból a szomszéd néni telefonjához hívattam, mert nekünk nem volt, s érdeklődtem a hogyléte felől, majd elújságoltam: képzeld, Honthy örökbe akar fogadni, de egy kikötése van: fel kell vennem a nevét. Válasz helyett nagy durranást hallottam. Kiderült, anyám elájult a hír hallatán. Így eldőlt a sorsom.

Közösen idézzük tovább a múltat, a szerepeket, az operett legjeit. Feleki Kamillt, a Latabárokat, Zentai Annát, Németh Marikát, Petress Zsuzsát. Meg a maiakat, akik a művésznő szerint zseniális kollégák, mindent tudnak a szakmáról.

Megtudom: repertoárdarabokat kellene játszania, de már nem akar színpadra lépni. A másfél éves önként vállalt karantén rádöbbentette: jó otthon lenni. Legalább törődhet az egészségével – pacemakerrel él és cukorbeteg –, s nem kell naponta azon stresszelnie, történik-e vele valami délután, és akkor este 6-kor le kell mondania az előadást. Inkább a nyugalmat választja. Kalandozik a múltban, olvas, figyelemmel kíséri az operettszínház előadásait, és imádkozik.

Szerelem lett a narancspucolásból

Lehoczky Zsuzsa első férje Tichy Lajos válogatott labdarúgó, későbbi edző volt, akit Finnországban, a Világ Ifjúsági Találkozón ismert meg. A neves focista megsérült, s egy közös folyosón lévő szobából szólongatta az arra járókat, pucolja már meg valaki neki a narancsot. A csinos színésznő megtette kérését, a szerelemből házasság lett, melynek gyümölcse a több nyelven beszélő Krisztina. Csaknem tíz évig éltek együtt, de különböző életritmusuk miatt útjaik szétváltak. Tichy újranősült, a művésznő volt férje özvegyével ma is tartja a kapcsolatot.

Haza, tejesautóval

56 szelének híre Kaposváron érte Lehoczky Zsuzsát. Társai közül mindenki indult haza a családjához; ő egy tejszállító autóval jutott fel a fővárosba, ahonnan szintén egy tejes­autó vitte tovább Szegedre.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt