Ritka kincse volt a városnak a költő

Szent ünneprontó volt, nem éppen könnyű ember – ilyen emlékeket is őriztek Papp Árpádról. Örökké perlekedett a világgal, de csak a rosszal állt szemben. Forradalomról beszélt, és élete végéig hordozta a lábában a lövedéket, amit 56-ban kapott. De a lírai finomság is része volt a személyiségének, és a gyermekei építőkockáiról éppúgy írt, mint a forradalomhoz halomba hordott kockakövekről.

– Tudtuk, hogy könyv készül róla, és nagyon készültünk rá – mondta meghatottan a megemlékezésen a család nevében fia, Papp Gábor. – De egy csepp keserűség van bennem, mert édesanyám már nem érhette meg a könyv megjelenését...

Az 1937-ben, Somogyaszalóban született Papp Árpád a Táncsics Gimnáziumban érettségizett, és az alma mater később a munkahelye lett. A Metszéspontok című kötetéért az elsőkötetesek nívódíját 1977-ben megosztva nyerte el Esterházy Péterrel, de nem vette át az elismerést, mert nem érezte korrektnek, miután korábban magánkiadásban már megjelentette a könyvet. A Metszéspontokat később állandóan az éjjeli szekrényén őrizte Nagy Gáspár, Kossuth-díjas költő.

A Táncsics aulája csütörtökön megtelt a tisztelőkkel, régi ismerősökkel, barátokkal, egykori tanár kollégákkal. Papp Árpád ritka kincse volt a városnak, mondta róla Kéki Zoltán nyugalmazott főjegyző, aki barátságot ápolt a költővel.

– Papp Árpád lírai életműve vékonyka, de Catullus versei is elférnek egy szivarzsebben – jegyezte meg életrajzának írója, a tapolcai Németh Péter irodalomtörténész, aki szintén személyesen ismerte. – Marandót alkotott a kisváros csöndjében, és művei még sokaknak okoznak meglepetést és örömet.

Papp Árpád előbb a Somogy folyóirat világirodalmi rovatát vezette, majd a prózája a Búvópatakban jelent meg. Műfordítóként az újgörög irodalmat, és a kis népek irodalmát népszerűsítette.