A tudomány csodáinak szentelte pedagógusi karrierjét

Egy nagy stóc könyv állt Haragh Ferenc asztalán, amikor kaposvári otthonában fogadott. Ez önmagában nem volna különleges, főként egy nyugdíjas pedagógus esetében, ám hogy valamennyi kötetnek ő a szerzője, szerzőtársa, mindenképp figyelemreméltó. Több kiadványt nyugdíjas évei alatt írt emlékeiből, amelyek sorait különleges humorával fűszerezett. Egyszer szívszorongató, másszor csibészes történetei különleges és valós képet nyújtanak még aktív korszakából.

– Sokáig voltam kollégista, ami azt eredményezte, hogy nemcsak szerettem a diákokat, hanem közösségépítő is voltam – mondta. – Bejártuk az egész Kárpát-medencét. Szlovákia volt a kedvencem, a Kárpátok, akár sátorral is. A Tanácsfalvi kilátónál a 300 méter mély szakadék szélén sétált az egyik tanítványom. Oda sem mertem nézni. Az egyik társát kértem meg, hogy tudósítson, elhagyta-e a veszélyzónát – elevenítette fel emlékeit Haragh Ferenc, az egykori, kaposvári tanítóképző természettudományi tanszékének vezetője. – Vereckére is felmentünk a hallgatókkal. Ők autóval, én gyalog. Feszty Árpád is gyalog mászta meg a vadrózsák között, hogy a Honfoglalást valósághűen tudja megfesteni – tette hozzá az egykori tanszékvezető, akinek a kőzettan volt a kedvenc területe.

– A kőzetek nagy része drágakő, keménységi foka miatt több célra is használható némelyik. A legismertebb a gyémánt, de az én kedvencem a labradorit, amelyik kék színben is pompázhat. Egy kirándulás alkalmával egy Lenin-szobron akadt meg a szemem. A többiek nem értették, viccelődtek, miért érdekel annyira. Labradoritból volt... – mesélte nevetve.

Mindig arra törekedtem, hogy felébresszem a hallgatókban az ösztönt, hogy azt tanítsák, amiben otthon vannak. Ha például a geológiát kedvelem, akkor olyan helyre vigyem a hallgatókat, ahol be tudom mutatni, ami érdekes a témával kapcsolatosan – mondta a földrajz szerelmese, aki szerint a hallgatókat motiválni kellene, hogy ne a könnyebb utat válasszák.

– Amikor a Táncsicsban tanítottam, sok híres tanár kollégám volt. Napjainkban egyre kevesebb ilyen szaktekintély van a pedagógusok között. A tekintélyt saját maguknak kellene kivívni, ám úgy nem egyszerű, hogy nem tudnak előfizetni szakmai folyóiratokra, könyvekre, csupán az internetről tájékozódnak – hívta fel a figyelmet. – A legtöbb disszertáció mindig is pedagógiából készült, a nehezebb területek, mint a biológia vagy kémia, nem népszerűek, mert nehezek. Talán, ha jobban elismernék, és ezáltal felemelnék azokat, akik ezt a területet választják, többen vállalnák a vele járó nehézségeket.

A tanítóképző egykori tanszékvezetője szerint a következő generációk sínylik meg, hogy kikopnak a természettudományokat oktató tanárok. – A jövőnk múlik azon, hogy a természettudományokat milyen szinten tanítják az iskolákban – mondta. – A folyamat oda vezet, hogy a természetet és annak összefüggéseit nem értelmezik tisztán. Számos tév­eszme is kialakulhat, ezért a természettudományok tanítása elsődleges lenne. Fel kellene zárkózni más országokhoz, mert fáziskésésben vagyunk.

Iskoláról iskolára tanult és tanított

A pécsi tanárképzés után a kaposvári Táncsics Mihály-gimnáziumban tanított, közben a Szegedi Tudományegyetemre járt, ahol doktori disszertációjában Somogy tájainak mezőgazdasága és a természeti környezettel kapcsolatos következtetések foglalkoztatták. Tanított a kaposvári közgazdasági szakközépiskolában is, ahonnan meghívták az egykori tanítóképző főiskolára, ott a természettudományi tanszéket vezette.

– Utólag néha elgondolkodom azon, mi lett volna, ha az agráregyetemtől hívnak meg tanítani, és a természettudományokkal egy olyan helyen foglalkozom, ahol azoknak sokkal hangsúlyosabb szerep jut – merengett el a napokban nyolcvanadik életévét betöltő Haragh Ferenc, aki tíz esztendőn át a Kaposvári Pedagógus Szakszervezet titkáraként, ahogy a hallgatókat, úgy természetesen a tanárokat is gyakran kirándulni vitte.

Fotó: Lang R.