2021.11.06. 20:00
Anyai sorsokat mutat be 56-ból az új darab
Török Tamás történeteit az élet írja, ő csak – mint mondja – továbbgondolja ezeket, s színpadra is maga állítja darabjait. Életben maradtak című előadását az 1956-os forradalom és szabadságharc gyásznapján mutatták be a kaposváriaknak Ivancsics Ilona és színésztársai előadásában.
A szerző és a társulatvezető is somogyi, ám mégis Budapesten találkozott először Török Tamás, és a saját társulatot működtető Ivancsics Ilona. Annyira megkedvelték a közös munkát, hogy már a harmadik Török-darabot állították színpadra.
– Az Életben maradtak egy korábbi történetem, a Sej, szellők! folytatása. Ott minden szálat elvarrtam a végére, ám a cigány asszony története, aki egy diákcsíny áldozatául esve Recsken kötött ki, tovább foglalkoztatott – árulta el Török Tamás, aki a Katona József drámaíró pályázatra írta meg ezt a történetet.
– Valóban élt Andocson egy cigány asszony, akinek tizenhat gyermekét állami gondozásba helyezte a rendszer, őt magát pedig beiskolázták, hogy megtanuljon írni-olvasni. Az ő figurája inspirált, hogy megalkossam azt a földanya típusú figurát, aki visszahozza az életbe anyatársát, aki szintén elvesztette a gyermekeit – mondta a szerző. – Egy falusi szomszédasszonyomról formáltam meg a karaktert, aki tizenkilenc évesen, várandósan özvegyült meg.
– Nagyon sok vígjátékban játszom, s ez végre egy komoly, drámai feladat volt. Van gyermekem és szerettem volna megjeleníteni az anyai érzéseket, ám a rendező teljesen lefaragta rólam az érzelmeket, mondván: a nézőnek kell meghatódnia, nem a színésznek – mondta a Szipka nevű cigány asszonyt megformáló Szabó Zsuzsa.
A történetbéli cigány asszony úgy veszíti el gyermekeit, hogy azok állami gondozásban, jóval barátságosabb körülmények között élnek, mint amit ő maga tudna nyújtani nekik. Végül egyetlen gyermekét sikerül visszanyernie. Sorsához a hátteret 1956 adja, képekben és visszaemlékezésekben jelennek meg 56 őszének eseményei és minden, ami az után következett. Míg az egyik anya gyermekei életben maradtak, ám az állam elvette őket, addig a másik anya évekig reménykedik, hogy élnek halott fiai.
Fotó: Lang Róbert
Gyermekével hal a szülői lélek is
– Nincs gyermekem, de biztos vagyok benne, hogy nincs annál fájdalmasabb, mint amikor az anya elveszíti a gyermekét és halálával kell szembesülnie. Olyan a figurám, mint egy élő halott, aki robotüzemmódba kapcsolt – mondta az előadást követően Kéner Gabriella, akinek melankolikus anyafigurája a történet végére felvidul, ahogy a két anya egymásra talál és közös terveket szőnek a jövőre vonatkozólag.
A színpad tere és a jelmezek is kivilágosodnak a gyász elengedésével, a cigány asszony dala is egyre élénkebben szól. A színdarabból olyan mondatok hatolnak lélekig, amelyek alapvető életigazságokat tartalmaznak, ám jó újra és újra feleleveníteni és tudatosítani őket.
Ivancsics Ilona: beletettem a lelkem
Ivancsics Ilona tizenöt évvel ezelőtt alapította meg saját színtársulatát. – Gyakran éreztem azt, hogy olyan előadásokat szeretnék létrehozni, amelyeknek tartalmával lelkileg maximálisan együttérzek és egyetértek – mondta lapunknak a színésznő, hozzátéve, hogy bízik abban, még sok közös munkájuk lehet Török Tamással. – Nem egyszerű a tervezés, mostanra már annak is örülünk kell, ha egyáltalán játszhat a társulat. A vírushelyzet miatt anyagilag szinte lenullázódtunk. Sokat küzdöttem azért, hogy dolgozzunk, csináljuk az előadásokat, akár online formában is. A járvány bezártsága után igazán megbecsüljük, hogy végre játszhatunk – tette hozzá a társulat vezetője.
