Buszmegálló

2022.12.08. 12:39

Karácsony költözött a lullai buszmegállóba

Karácsonyi díszekbe öltözött nappalit varázsoltak a lullai buszmegállóból helyi önkéntesek. Fotel, szőnyeg, karácsonyfa, fények és hintaló is helyet kapott a bódéban.

Marosi Gábor

A váróban még olvasni is lehet, mert több könyvet is kihelyeztek egy ideiglenes polcra. Az ünnepi buszmegállót Nagyné Kovács Jolán és Keller Pálné álmodta meg. Utóbbi lapunknak elmondta: már tavaly is szebbé varázsolták a település központjában található buszmeg­állót. A díszes helyiséggel szeretnék felhívni az emberek figyelmét a szeretetre, az összefogásra és a meghitt karácsonyra. 
– Próbáljuk minél kevesebb pénzből szebbé tenni a települést – mondta Keller Pálné. – A buszmegállóban található kellékeket helyiektől gyűjtöttük össze, magunk ajánlottuk fel, illetve régebben használtuk valamilyen eseményen és megőriztük. Igyekszünk „újrahasznosítani” a tárgyakat – fogalmazott a település egyik lelkes önkéntese. 
Keller Pálné hozzátette, a buszmegálló könyveit bárki hazaviheti, azonban nem muszáj visszaraknia a helyére, mert más-más kiadványokkal újra feltöltik a polcot. A falut minden adventkor megszépítik a helyiek. A házak előtt fenyő- és tujaágakból készült manócskák díszelegnek, a település központjában pedig az ilyenkor elmaradhatatlan betlehem kap helyet. 
A lullai önkéntes kiemelte, több mint egy héttel ezelőtt díszítették fel a buszmegállót, azóta a közösségi oldalaknak köszönhetően futótűzként terjed a meghitt karácsonyiszoba-alkotás híre. A faluba azóta nagyon sokan látogattak el, és igyekeznek minél többen megörökíteni a lullai ünnepi várószobát. 

 

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában