Fotók!

2023.06.22. 13:42

A szatmári táncok kihívást jelentenek a hőségben

A táncra helyezték a fókuszt az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában (AMI) a héten. Az intézmény Eszbukong csoportja már a tanévben megismerkedett a szatmári táncanyaggal. A hozzá tartozó koreográfiát állítják össze a táborban a héten. A gyerekek a tánc mellett különböző kísérőprogramokon vehetnek részt.

Turbéki Bernadett

Voltak a Zselici Csillagparkban, kirándultak a Desedára, kézműveskedtek és múzeumpedagógiai foglalkozáson is részt vettek a héten az Együd AMI néptáncos növendékei.

– A próbák alapvetően hosszabbak, mint egy évközi próba, a legtöbb napon kilenctől majdnem délig táncolunk. Évközben egy-egy alkalom csupán másfél óra, ez jóval hosszabb. A szatmári táncokban a fiúk látják a kihívást, a lábfigurák és a csapások kombinációja elég virtuóz tud lenni. Sokrétű, nehéz, ám cserébe látványos és ezért kellően menőnek érzik magukat – mondta Turi Endre, koreográfus.

– A verbunk az nehezebb, de a forgás és az alapvető lépések könnyebbek. Tetszenek a forgások és a csapások és az alapelemek benne. Pont azt beszéltük korábban a lányokkal, hogy szeretnénk szatmárit táncolni, úgyhogy teljesült a kívánságunk – nevetett Novák Márton Pál, a csoport tagja.

– A szatmári tánc egy nagyon aktív tánctípus, van benne lassú és friss csárdás is, illetve a fiúknak jellemzően a verbunk tánca, de nemcsak a fiúk egyeduralkodók, hiszen a lányok is szoktak a verbunk alatt mindenféle lábfigurákat, egyéb táncokat bemutatni. Kreatív, aktív tánctípus. Nyolc-tíz figurából áll, de ezeknek a variációi már mindjárt meghatványozzák a lépésfajtákat. A lányoknak a kreativitásukra és az egyéniségükre van bízva, hogy egy- egy lépésfajtát akár öt-hat típusban is elő tudnak adni – mondta Kecskés Miklósné, táncpedagógus.

A gyerekek szerint az edzőtáborhoz és a szatmári táncokhoz sok energiára van szükség. Tóth Liza szerint a hétfői táncfoglalkozás volt eddig a legintenzívebb.
– Akkor többet táncoltunk, de nagyon sokat haladtunk, izomlázam szerencsére nem volt. Eddig a desedai kirándulás és a hajókázás tetszett legjobban – mondta.

Németh Nóra Katalin is jól bírta a tempót.
– Egész kemény, mindennap táncolunk három-négy órát, eléggé kipurcanunk, de vannak szünetek és szabadfoglalkozások. A kézműveskedés tetszett legjobban – mondta.

Bármennyire is intenzív a szatmári tánc, Molnár Hanna kedvencévé vált.
– Mivel nagyon jó a társaság és a hangulat, észre sem vesszük, hogy a melegben megvisel bennünket a táncolás. A szatmári tánc nagyon tetszik, mert elég összetett. Feszesek a lépések és nagyon ki kell dolgozni, hogy tökéletes legyen. A koreográfia egy része készült el, de már most alig bírjuk tüdővel – mondta Hanna, aki már nagyon várja, hogy a közönségnem is megmutassák majd, amit a táborban tanultak.

Az elkészült koreográfia a nyáron még nem kerül a közönség elé, de mindenképpen bemutatják majd a nagyérdeműnek. Közben majd somogyi táncanyagot tanulnak a tanévben.

Tanév közben plusz vállalás a tehetséggondozás

Az Eszbukong csoport a tanévben számos fellépésen, néptáncversenyen vett részt az előző tanévben. Egy bukovinai táncokból álló koreográfiájukat beválogatták az országos gyermeknéptánc antológiába is.

– Ez egy tehetséggondozó csoport, ami nem azt jelenti, hogy a többi csoportunkban nincs több tehetséges gyermek, akik jöhetnének ebbe a csoportba táncolni. Egyszerűen ez egy nagyobb vállalás, mert úgy kerülhetnek az Eszbukongba, ha a „honi” csoportjukban teljesítik a heti két foglalkozást. Ez azon felül a harmadik – mutatta be Turi Endre az tehetséggondozó csoportot, amely folyamatosan bővül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában