Egy történésznemzedék írt emlékkönyvet Szent Istvánról

A reprint kiadás eredetije 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulóján került az olvasók kezébe. Ennek az évnek kaposvári vonatkozása is van: 1938-ra is emlékeztet a városunkban, a Székesegyház déli oldalfalában a Szent István Kút, első királyunk szobrával. Az 1938. évi kiadást a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója és tiszteleti tagja szerkesztette. A kötet kiadója szintén a Magyar Tudományos Akadémia volt. Ugyanabban az évben, 1938-ban rendezték meg Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszust. Magyarországon az 1938. esztendőt Szent István emlékére jubileumi évnek nyilvánították. Erre a történelmi egybeesésre utal az, hogy az Eucharisztikus Világkongresszus himnuszának 4. versszakában éppen Szent István király is szerepel. 

Az Emlékkönyvnek Serédi Jusztinián esztergomi érsek nemcsak a szerkesztője volt, hanem ő írta a bevezető tanulmányt is, Szent István címmel. „… nemzete javára csodálatos harmóniában gyakorolta mély, meggyőződéses katolikus vallását soha senkitől felül nem múlt magyar hazafiságával. …iparkodott behatolni korának tudományaiba, …” – írta. Szent István a művelt, a tudomány iránt is érdeklődő, vallásos, hazafias érzelmű uralkodó képében jelenik meg előttünk Serédi további soraiban is. 

Az Emlékkönyv más szerzői úgyszintén a két világháború közötti Magyarország tudományos életének legkiválóbb személyiségei közé tartoztak. Közülük többeket 1949-ben kizártak akadémikusi jogaikból, rehabilitálásuk 1989-ben megtörtént. 
Alföldi András történész­professzor, akadémikus, 1945 után az USA-ban élt tudós arról értekezett, hogy a népvándorlás korabeli Pannóniában milyen nyomai voltak a kereszténységnek. Moravcsik Gyula bizantinológus és klasszika-filológus professzor tanulmánya a honfoglalás előtti magyarság és a kereszténység kapcsolatát tartalmazza. Váczy Péter a középkori történelem tudósa a honfoglalás korabeli magyarországi kereszténységről írt. Csóka János Lajos bencés szerzetes, történészprofesszor és levéltáros Géza fejedelem korát vette górcső alá. Szent Istvánt, mint a Magyar Keresztény Egyház megalapítóját és szervezőjét Balanyi György piarista szerzetes, történésztudós mutatta be. „Az egykorú hazai és külföldi krónikások éppúgy, mint a modern történetírók ritka egyértelműséggel mind őbenne látják a magyar katolicizmus külső kereteinek és életformáinak kijelölőjét ”– írta Balanyi. 

Szentpétery Imre történészprofesszor az Emlékkönyvben Szent István király okleveleit mutatta be az olvasóknak. A korban a német császárokén kívül fejedelmi (királyi vagy hercegi) oklevéladás még vagy egyáltalában nem volt, vagy ritkaságszámba ment – értékelte a korabeli gyakorlatot Szentpétery. Szent István halála (1038) után a magyar királyok oklevéladási gyakorlata lehanyatlott. Hosszú idő telt el, amíg újra megerősödött az oklevéladás „de a Szent István királyitól nagyon eltérő formában.” 

Fettich Nándor munkája a következő tanulmány, amely a prágai Szent István–kardról szól. Fettich történelem-latin szakos tanár, egyetemi magántanár, régész és akadémikus volt. Az akadémiai levelező tagságtól őt is megfosztották, majd 1989-ben rehabilitálták. A Prágai Szent Vid Székesegyház kincstárában őrzött kard első irodalmi említése a székesegyházi kincstár leltárában a XIV. századból való. 1936 júniusában Serédi Jusztinián bíbornok, hercegprímás és a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Fettichnek módja volt arra, hogy saját vizsgálatokat végezzen. A tudománytörténet számon tartja azt, hogy Fettich Nándor fémvizsgálatokra is szakosodott régésztudós volt, ezért a kard fémanyaga őt különösen érdekelte. 

Egy következő dolgozat a koronázási jogarról szól, régészeti megvilágításban. Ennek a szerzője László Gyula régészprofesszor, történész, akadémikus. A munkájában László elsősorban a bambergi és a berlini példányok kristálygömbjeivel való közvetlen rokonságot tartja figyelemreméltónak. A szerző teljes bizonyossággal állítja, hogy a magyar koronázási jogar kristálygömbje X. századvégi munka, tehát kétségtelenül Szent István korabeli alkotás. Végül László Gyula úgy véli, hogy „Az európai királyi jelvények közt szereplő jogart a magyarság valószínűleg már Dél-Oroszországban ismerte, …és ez nemcsak az Árpád-ház, hanem a magyarság tömegei részére is megkönnyítette a nyugati királyfogalomba való beilleszkedést.”  A fentiekben felsorolt szerzőkről írta Török József teológus és egyháztörténész professzor az 1988. évi reprint kiadás szerkesztői utószavában azt, hogy „ …az ötven éve megjelent tanulmányokra napjainkban is számos hivatkozás történik.” Török egyik példaként Györffy György történészprofesszor „István király és műve” című kötetét említi, amely első kiadásban 1977-ben, második kiadásban 1983-ban jelent meg. Kétségtelen, hogy a Szent István Emlékkönyv mindegyik kiadása „A két világháború közötti történésznemzedék kiemelkedő jelentőségű közös vállalkozása …”. – olvashatjuk Török professzor soraiban. Hozzátehetjük, hogy illő ezt az alkotást számon tartania a magyar tudományos élet történetének is.