Egymásra lőttek a határőrök, nem a migránsokra

Polgár Tamás, a levéltár igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az 50-es évekből származó ÁVH-s jelentéseket tettek fel a levéltár honlapjára, ezekben a dokumentumokban a somogyi települések egyharmada szerepel, és a közösségek hangadóiról szóló jelentéseket lehet elolvasni. Ezután következett Farkas Péter levéltáros előadása, aki a Károli Gáspár Református Egyetem doktorandusz hallgatója, és 52-től eredeztethető ÁVH-s és határőri jelentéseket vizsgált, átnézte a Nagykanizsai Határőr-igazgatóság iratait, sőt a Hadtörténeti Levéltárban is kutatta a témát. 

Hadüzenet és katonai ütközetek nélküli háború zajlott a déli határon Magyarország és Jugoszlávia között, ami propagandában és a párton belüli tisztogatásban merült ki, de állandó veszélyérzetet és elszigeteltséget váltott ki a térségben, idézte fel a történész. 630 kilométer hosszú bunkerrendszer épült a határ mentén, a határsávba csak igazolvánnyal lehetett belépni, és kitelepítették a megbízhatatlanokat. A küzdelem nagy pszichikai nyomással járt, amit a jugoszlávok bírtak jobban, vonta le a következtetést a levéltáros. 

Gyertek át magyarok, nincsenek itt partizánok! – így csalogatta egy csinos nő a Dráva túlpartjára a határőröket, és amikor azok nem kapták be a horgot, megmutatkoztak a délszláv katonák, felfedve a csapdát. A belügyhöz tartozó zöld ÁVO-s magyar határőrök inkább a verekedésben és az italozásban jeleskedtek, de a falusi lagzikban gyakran ők húzták a rövidebbet. Egy őrmester a falusi pincében dulakodott a gazdával, de végül ő maradt alul, számolt be az esetről Farkas Péter. Más érdekes történetet is megosztott a hallgatósággal, főként az ügynökökről. 

A korabeli iratok között szerepel egy barcsi férfi, aki feleségverő és alkoholista volt, de miután jól beszélt horvátul, beszervezte az ÁVH. A feladata az lett volna, hogy propaganda anyagot terítsen a verőcei postaládákba, de ezt nem teljesítette. Azt ígérték neki, hogy művezetői állást kap egy gyümölcsfeldolgozóban, de ez elmaradt. Emiatt nemcsak a kocsmában szidta a rendszert, de levelet írt Rákosi Mátyásnak. Az iratokból az is kiderült, hogy a gyékényesi vasútállomás egyik baktere a jugóknak dolgozott, palackpostán küldött jelentéseket a határőrök mozgásáról a Dráván és a Murán. A magyar kémelhárítók válaszul beszervezték a gyékényesi resti személyzetét, de nem jártak túl sok sikerrel. 

Emlékezetes eset volt a csurgói és csurgónagymartoni „légibombázás”. Mindkét fél propagandával teli léggömbökkel próbálkozott, ezeket általában lelőtte az ellenséges határőrség. 1954 áprilisában a lufiköteléket a kocsmából kitóduló ÁVH-sok lepuffantották, de az élelmes Csurgó környékiek megpróbálták megszerezni a szórólapokat, hogy vécépapírnak használják. Ebből aztán olyan verekedés kerekedett, hogy egy határőrnek az orra, a másiknak a karja tört el. 

Felrobbantották a németek barcsi hídját 

A Tito és Sztálin konfliktus gyökere a második világháborúban gyökerezett, idézte fel Farkas Péter. Jugoszlávia területén 1941 és 45 között folytak a harcok minden nemzet részéről rendkívüli brutalitással és háborús bűncselekményekkel, mutatta be. Összesen 1-1,5 millióra tehető az áldozatok száma, akik 40-50 százaléka civil volt. A korabeli partizánháborúnak is voltak somogyi vonatkozásai, tért ki erre. 1944 őszén alakult meg a szerbek oldalán harcoló Petőfi brigád, amelynek hat-hét tagja is somogyi volt, főként Marcaliból és Barcsról. A partizánok kétszer Barcsra is tüzet nyitottak. Egy 15 éves somogyi fiú felrobbantotta Barcs mellett a németek pontonhídját egyes források szerint öngyilkos módon, mások azt állítják, hogy átért a horvát oldalra, ahol a németek végeztek vele. A Petőfi brigád tagja volt Deák András kaposvári zsidó orvos is, aki frontsebészként is tevékenykedett, és Boszniában harcolt. 1956 után járt Kaposváron, végül nemzetközi hírű sebészként vonult nyugdíjba.