Művészet

2023.12.23. 11:20

Vászonra vitték a traumáikat és álmaikat a fiatal édesanyák

Először mutatkoztak be kiállításon munkáikkal a Kastélyosdombói Szociális és Fejlesztő Központ Családok Átmeneti Otthonának lakói.

Gamos Adrienne

 A barcsi városi könyvtárban kiállított képek Eperjesiné Pósz Tünde, rajztanár által vezetett élményfestés során készültek, ahol a cél a szabad és önfeledt alkotás. A szabadon választott témák között több portrét is találunk. 
– Az otthonba került édesanyák a foglalkozásokon lehetőséget kaptak arra, hogy szabad folyást engedjenek érzelmeik, traumáik megjelenítésének – mondta Takács Katalin, intézményvezető. A bennük rejlő gondolatokat és tehetségüket ezúttal a nagyközönség felé is közvetítik. Olyan emberek készítették a képeket, akik maguk is segítségre szorulnak, de képesek értékeket teremteni, művészeti alkotásokat létrehozni. Mindannyiunk története teljesen egyedi, ezért minden látogató számára más-más üzenetet hordoznak a festmények. A képekben elmerülve megtapasztalhatjuk, hogy az álmok csodálatos színek és varázslat formájában válnak valóra. 
Az „Álom-képek” című február 10-ig látható tárlatot Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója nyitotta meg és ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában