Író

2024.02.25. 13:42

Ezer szálon kötődik Somogyhoz Gárdonyi Géza elfeledett regénye

Az Álmodozó szerelem ezer szállal kötődik Somogyhoz. Gárdonyi Géza egyik „elfeledett” regényét, az Álmodozó szerelem című könyvet mutatta be Keller Péter, az író dédunokája pénteken Karádon, a helyi művelődési házban. A helyszín azért is volt különleges, mert Gárdonyi annak idején egy évet tanított a településen. Több fejezet is a Balatonhoz közeli falvakban játszódik.

Marosi Gábor

Fotó: Németh Levente

Kevesen tudtak arról, hogy az Álmodozó szerelem volt Gárdonyi Géza első regénye, melyet húszéves kora környékén írt Devecserben. A mű folytatásokban látott napvilágot 1886-ban a Győri Közlönyben, ahol újságíróként dolgozott Gárdonyi Géza. Írása könyv formájában sohasem jelent meg. A kötet előszavában ez olvasható; a Gárdonyi-kutatás persze tudott róla, de nem tartotta érdemesnek elővenni. Leginkább ifjúkori zsengének, tollpróbának tartották, s olyan hetyke megállapítás is született róla, hogy „felejthetőnek bizonyuló” regény. 
Keller Péter, az író dédunokája azonban fontosnak tartotta, hogy Gárdonyi Géza születésének 160. évfordulóján, tavaly megjelenjen a könyv. 

 Ebben a regényben már megcsillantak dédapám írói képességei 

– emelte ki. – Ráadásul nagyon sok későbbi regényének a csírája is benne van a műben. Ilyen szempontból egy hihetetlenül érdekes könyv. A történet Sárospatakról indul, ahol három diákot kicsapnak az iskolából. A sorsuk tanulságokkal van tele – mesélt a regényről Keller Péter. A regény főszereplője Pajándi Sándor, aki – miután eltanácsolták a sárospataki iskolából – Somogyba költözik, a nagybátyja közelébe. 
– Ez dédapám saját élete. Az egri tanítóskodás után ugyanis, amikor elvégezte a képzőt, leutazott Szőlősgyörökbe, s ott ünnepelte a 18. születésnapját, és onnan ment át Karádra segédtanítónak. Ezek az események, a szőlősgyöröki emlékek mind felfedezhetőek a regényben. Dédnagyapám karádi szerelmei is megjelennek a könyvben. A történet szerint Pajándi Sándor megismerkedik egy Ilona nevű hölggyel, akivel elmennek a Bakonyba és megpróbálnak paradicsomi életet élni. Ez a paradicsomi élet azonban tragédiával végződik, meghal a fiuk. Ilyen tragédia szerencsére Gárdonyival nem történt, de az tény, hogy nem sok szerencséje volt a szerelemben. 
 

 

Hármas üzenet 

A regényben egy másik somogyi szál is felfedezhető. Pajándi Sándor több településen is megfordul, egyszer azonban Andocson köt ki, ahol belép az ottani Ferencesekhez és kántor lesz. Az író dédunokája kiemelte, ez is Gárdonyi Gézának egy személyes élménye, mert amikor Devecserben élt, akkor azon gondolkodott, hogy beáll Ferencesnek, de visszautasították, azonban kántornak felvették volna. Keller Péter kiemelte, a történet főszereplője végül kilép a kolostorból, belekerül egy másik kapcsolatba, de a felesége megcsalja, ezért úgy gondolja, hogy kedvese szeretőjét lelövi. Ezután pedig egy újabb fordulat következik a regényben. Keller Péter hangsúlyozta, ez csak a történet, de Gárdonyi Gézánál mindig izgalmas, hogy mi van mögötte. A regénynek a hármas üzenete, hogy szeressük az Istent, szeressük az embert és tudjunk megbocsátani. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában