Országos Színházi Találkozó

2024.04.12. 14:00

Tizenhat előadás várja a színház szerelmeseit

Három hónap alatt összesen 107 színpadi előadást tekintettek meg idehaza és a határon túl a válogatók, akik javaslatot tettek azokra a produkciókra, amelyeket a társulatok bemutatnak a kaposvári Országos Színházi Találkozón. Összesen 16 előadást láthat a közönség június 10. és 16. között a Csiky Gergely Színházban.

Szabó Gabriella

Fotó: Lang Róbert

– Nagyváradon és Békéscsabán tekintettem meg legutóbb előadásokat, de az elmúlt hetekben Székelyudvarhelytől Szolnokon át Győrig számos teátrumban jártam – mondta megkeresésünkre Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója, aki egyike volt annak a négyfős szakmai csapatnak, amely az Országos Színházi Találkozóra benevezett produkciókról tett javaslatot a program szervezőinek. 
Lantos Anikó mellett Bán Teodóra, a Margitszigeti színház ügyvezető igazgatója, Németh Ákos drámaíró és Zalán Tibor költő járta végig a teátrumokat. – A produkcióknál az összképet figyeltem, azt néztem, hogy azok milyen ötletesek, milyen a darab színpadra állítása, lehetőségeikhez mérten mi mindent tudnak megmutatni a színházak – mondta Lantos Anikó. – Sok olyan jó darabot láttam, amelyet mindenféleképpen jó lenne szakmai közegben is bemutatni. 
Bán Teodóra, a Margitszigeti színház ügyvezető igazgatója is járta a színházakat az elmúlt hetekben. – Fontos, hogy a szakmában megismerjék egymás munkáját és előadásait, azt, hogy milyen bátrak lehetnek a társulatok például egy rendező kiválasztásakor, vagy miként lehet jól színpadra vinni egy klasszikus darabot kortársként – mondta Bán Teodóra. – Az Országos Színházi Találkozón látható darabok egyfajta keresztmetszetét adják majd a magyar színjátszásnak. 

A társulatok egyelőre készülnek, hogy bemutatkozhassanak a kaposvári közönség előtt

A korábban Pécsen megrendezett színházi seregszemle négy év szünet után úgymond vándorfesztivállá alakul. Ennek házigazdája idén a kaposvári Csiky Gergely Színház lesz. A programra 65 hazai és határon túli társulat 107 előadással nevezett. – A válogatók által ajánlott 10 nagyszínpadi és 10 kamara-előadásból hetet-hetet választott ki a Csiky Gergely Színház művészeti tanácsa, a Kritikusok Céhe által ajánlott tág listából pedig két független előadás egészíti ki a teljes szakmai programot – mondta Mészáros Tibor, a színházi fesztivál művészeti igazgatója. 
– Klasszikus és egyedi formanyelven megszólaló kortárs darab egyaránt bekerült a színházi seregszemlére. Naponta két előadás várja majd a közönséget a Csiky Gergely Színházban, de kiegészítő programokkal is készülünk – mondta megkeresésünkre Fülöp Péter, a fesztivál igazgatója. – Az idei seregszemle egy új korszakot nyit a hazai színházi világban. Azt szeretnénk, hogy az Országos Színházi Találkozó valóban egy újratalálkozás legyen a szakma számára is. A Csiky Gergely Színház házigazdaként idén nem nevezett előadással, de jövőre szeretne produkcióval készülni a seregszemlére. 
 

A jegyértékesítés április 15-én indul az előadásokra

Az Országos Színházi Találkozót június 10. és 16. között rendezik Kaposváron. A jegyértékesítés április 15-én indul. A találkozón a közönség láthatja a Budapest Bábszínház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház-Tompa Miklós Társulat, a Nemzeti Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Soproni Petőfi Színház, a Szolnoki Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Thália Színház, a Vígszínház egy-egy produkcióját. A független előadások közül a Forte Társulat – Szkéné Színház és a Pécsi Harmadik Színház egy-egy darabja is szerepel a szemle programjában. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában