2024.04.28. 16:21
Bárki buzsákinak öltözhetett a Tájházak napján
Szélesre tárta kapuit a Buzsáki Népművészeti Tájház, szombaton, a Tájházak napján.
Idén is csatlakozott a Tájházszövetség felhívásához a buzsáki Népművészeti Tájház, ahol úgy szervezték meg a programokat, hogy minél többen megismerjék a somogyi település gazdag népművészeti hagyományait.
A legnépszerűbb program az Öltözz népviseletbe volt, amely alkalmával fel lehetett próbálni a tájház legszebb népviseleteit. A ruhák felpróbálásában és bemutatásában nagy szerepet vállalt a buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület Madarász Attila vezetésével. – Felnőttek és gyerekek is próbálhattak fel népviseleteket, hiszen különböző méretekben biztosítottuk a szebbnél-szebb szoknyákat, kötényeket és kendőket a programhoz, mondta el Hegedüs Henrietta, a Népművészeti Tájház vezetője.
A programot kézműves vásár és pónilovaglás színesítette. De népi mesterségekkel is ismerkedhettek az érdeklődők. Mivel a fafaragás igazi buzsáki virtus, három mester is megmutatta munkája legjavát a Tájházak napján. Györe Attila, amatőr fafaragó is alkotott ezen a hétvégén, aki önállóan tanulta ki a mesterséget. De Tapolcai Sándor fafaragó is eljött a programra, aki ugyan már nem buzsáki lakos, de minden évben „hazajár” a programra. S Fehér József, helyi fafaragó is bemutatta, ő hogyan készít fából gyönyörű tárgyakat. A meseterek meglepetéssel is készültek erre a napra, hiszen Györe Attila és Tapolcai Sándor egy emléktáblát adományozott a tájháznak, amin az elhunyt buzsáki fafaragók neveit tartalmazza.
Rajtuk kívül Dörnyeiné Kardos Angelika, helyi kézműves munkáit is megcsodálhatták a Tájházak napjára betérők, valamint a szintén helybéli Bándi Istvánné, amatőr bútorfestő alkotásait is, aki buzsáki mintákat fest különböző bútordarabokra.
Aki pedig megéhezett az alkotásban, vagy netán a ruhapróbában, az bekaphatott egy kis kürtőskalácsot, vagy házi rétest a Népművészeti Tájház udvarán.
Tizenegy éve tárják ki kapuikat a tájházak
A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége 2024-ben is alkalmat teremtett, hogy az év egy kiemelt napján tájházaink és szabadtéri múzeumaink az érdeklődők figyelmének középpontjába kerülhessenek, s izgalmas, színes programokkal, egyedi lehetőségekkel tárják ki kapuikat a látogatók előtt. A paraszti hagyományban a legszélesebb körben ismerték Szent György alakját, akinek ünnepnapja április 24-hez kötődik. 2013 óta a jeles nap hétvégéjén hagyományteremtő programjainkkal nemcsak a tavaszi állatkihajtás egykori emlékeire, hanem a megújulásra, a természet és az emberek újjászületésére is figyelmet kívánunk fordítani.
Úgy véljük, ez a nap, a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Napja remek lehetőség számunkra, hogy a hosszú tél után, a tavasztól őszig tartó nyitva tartás kezdetén megismerjük szűkebb pátriánk vagy távolabbi vidékek egykori életmódját, paraszti kultúráját, és felfigyeljünk mindarra, ami a hagyományos tudásból hasznosítható, újra élhető modern világunkban is. A tájházak és szabadtéri múzeumok ünnepélyes tavaszi kapunyitása alkalom arra is, hogy tavaszi, nyári programajánlatunkra, eseményeinkre felhívjuk leendő látogatóink figyelmét.