Labdarúgó NB II. előzetes

2018.04.24. 15:15

A Gyirmót ellen folytatná a felzárkózást a Siófok

Remek meccset ígér a siófokiak a tabellán negyedik Gyirmót elleni vendégjátéka, hisz az előbbiek négy az utóbbiak pedig tíz bajnokit játszottak le veretlenül. Remélhetőleg a két csapat hozza az eddigi színvonalat a szerdán, 19 órakor kezdődő találkozón is.

Keszthelyi Zoltán

Elekék a legutóbbi négy meccsükön nem kaptak ki, az utolsó három bajnokit úgy nyerték, hogy nyolc gólt rúgtak és nem kaptak egyet sem.

Szép sorozat, ám nem egyedülálló, hisz például a legutóbbi szezonban Disztl Lászlóval a kispadon hét veretlen meccset produkált a csapat, egymás után négy győzelemmel. A feladat tehát adott.

A Gyirmót a balatoniaknál is jobb formát futnak, hisz utoljára tavaly decemberben kaptak ki a Budaörstől hazai pályán (1–3). A tavasszal volt egy négyes győzelmi szériájuk, ám náluk is van rés a pajzson, hisz az utolsó négy bajnokijukból „csak” egyet tudtak megnyerni, így két döntetlen után fogadják a Siófokot. Hogy a négyből csak egyet, az annak is köszönhető, hogy két bajnokin gólképtelenek maradtak. Jó védekezés lehet tehát az alapja a siófoki bravúrnak. A legutóbbi fordulóban kétgólos előnyt adtak le a Békéscsaba ellen hazai pályán egy mondjuk úgy vitaható büntetőnek köszönhetően, ráadásul az alapembernek számító Lázár piros lapot kapott, így a vereség is benne volt a meccsben.

A kisalföldiek szerint nincs baj a pontvesztésből, a dobogó még így is elérhető közelségben van. Szepessy László edző januári érkezése tehát kifejezetten jót tette az együttesnek és úgy tűnik valóban olyan csapat alakul, mely harcban lehet a következő szezonban a feljutásért, amit célul tűztek ki a tréner számára. Siófoki oldalon is hasonló a helyzet, hisz Varga Attila edzővel is jelentőset lépett előre a csapat, melyre ezúttal komoly erőpróba vár. Ez azonban optimistán várhatják, hisz Vólent egyre eredményesebb, hat meccsen három találatnál jár, Elek is elkapta tavasszal azt a bizonyos fonalat, amit legutóbb Petneházi is újra felvett a góljával. Védekezésről is szólni kell, hisz Fehérék 334 perce nem kaptak gólt. Az utóbbi játéka jelentősen javult tavaszra, Nemes is kellemes meglepetés és persze Gál is hozza színvonalat, ha pedig most is így lesz, akkor talán megszakad a Gyirmót nagy sorozata.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában