EHF Kupa, B csoport

2020.01.05. 20:00

Nem volt esélye a dánoknak

Címvédőhöz méltó teljesítménnyel, ráadásul Niomba és Kobetic nélkül kiütötte dán ellenfelét a Siófok Pena vezérletével hazai pályán. Nem volt gyenge pontja ezen a délutánon a balatoniaknak!

Keszthelyi Zoltán

Nem ígérkezett könnyűnek a találkozó, hisz egyrészt a vendégek két világbajnokkal (Nusser és Bont), illetve a Japánban rendezett világverseny legjobb beállójával (Blohm) érkeztek, másrészt hazai oldalon Kobetic után ezúttal már Niomba sem tudott pályára lépni sérülés miatt. Mindezek ellenére mégis sima mérkőzés lett, mert a házigazdáknál mindenki extrát nyújtott. Szikorán át Mazák-Német Csilláig, a játékosok emellett csapatként, egymást segítve tették a dolgukat a pályán, Pena, a siófokiak világbajnoki ezüstérmese pedig az egész mezőny fölé magasodott…

A találkozó tizenhárom percig tartogatott izgalmakat, akkor álltak utoljára döntetlenre a vendégek (8-8), akik a folytatásban már csak futottak az eredmény után. A szünetig hátralévő tizenhét percben csak öt gólt engedélyeztek ellenfelüknek Szikoráék, melyből három büntetőből született és ennek is köszönhetően négygólos előnyükkel zárult ez az első harminc perc. Szikora újra válogatott formát mutatott, aki hét védéssel és egy góllal zárta ezt a félidőt, támadásban pedig Jezic és Pena remekeltek négy-négy góllal.

Niombla és Kobetic kiesésével a belső posztokon némileg „elfogytak” a balatoniak, van viszont két remek beállójuk Jezic és Drabik személyében és ezt most remekül használták ki Moen edző tanítványai az egész meccs során, miközben dán oldalon, a beálló Blohm csak szenvedett Mazák-Némethék szorításában. Fontos volt mindez nagyon a sikerhez…

Az első után a második félidő egyértelműen Penáról, illetve Tomoriról szólt, az előbbi hét, utóbbi négy találatig jutott, vagyis a fordulás után dobott tizenkilencből tizenegy nevükhöz fűződött, alig akadt olyan hazai találat, amelyben ne közreműködtek volna, megoldhatatlan feladatot jelentettek a dánoknak! A Böhme helyére érkező Suchot is ki kell emelni, aki Tomorihoz hasonlóan négyszer volt eredményes ebben a második harminc percben. A támadójáték mellett a védekezése is dicséretet érdemel a somogyiaknál, huszonhárom gólon tartani a Kobenhavnt megsüvegelendő. Szikora mellett Solberg is remekelt, csereként beállva a szünet után öt védéssel járult hozzá a győzelemhez. Kevés olyan együttes van ebben a kupasorozatban, vagy talán nincs is, amely két ilyen remek kapussal rendelkezik…

A csoport másik mérkőzésén a Bajnokok Ligájából érkező Podravka hasonló mérkőzést játszott a román Magura Cisnadiei ellen, hazai pályán – a siófoknál eggyel kevesebbel – tizenkettővel (38-26) tudott nyerni. A Siófok a következő fordulóban a román együttes otthonában lép pályára, aztán következik a Podravka elleni csoportrangadó.

 

EHF Kupa, B csoport, 1 forduló:

Siófok KC – Kobenhavn Handball (dán) 36-23 (17-13)

Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, 1300 néző. Vezette: Ivanovic S., Vujisic M. (Montenegró).

SKC: Szikora 1 – Böhme 1, Janjusevic 1, Jezic 6, Tomori 5, Pena 11(5), Aoustin 3. Csere: Solberg (kapus), Drabik 3, Hársfalvi 1, Mazák-Németh, Such 4. Edző: Moen Tor Odvar.

Kobenhavn: Milling – Bont 3, Hjertner 5, Nüsser 3, Blohm 2, Bidstrup 7(4), Mellegard 2. Csere: Yde (kapus), Fons, Blomstrand, Hansen 1, Von Perreira, Uscinowicz. Edző: Kögler Christian.

Kiállítások: 8(4), illetve 6(2) perc.

Hétméteresek: 6/5, illetve 4/4(3/3).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában