vízilabda

2020.07.01. 21:33

Két centerrel teljes a KVK kerete

Két légiósokkal erősítette meg keretét a Kaposvári Vízilabda Klub OB I.-ben szereplő csapata. A horvát Domagoj Jajčinović és az amerikai Kacper Langiewicz is center poszton vethető be.

Klein Péter

Domagoj Jajčinović és Kacper Langiewicz szerződtetésével vált teljessé a Kaposvári VK játékoskerete a 2020/2021-es idényre, amely július végén a Magyar Kupa küzdelmeivel indul majd.

Domagoj Jajčinović a Mladost Zágráb csapatánál nevelkedett, tehetségére pedig az utánpótlás-válogatottaknál is felfigyeltek. Eddigi pályafutása során játszott hazáján kívül játszott Franciaországban és Romániában is. Legutóbb a VK Zadar 1952 együttesét erősítette.

Kacper Langiewicz az Egyesült Államokban ismerkedett meg a sportág alapjaival, A UC San Diego csapatában játszott az egyetemi évei alatt, a kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően pedig ott lehetett a 30. Nyári Universiádén, Nápolyban. Az amerikai válogatottal egészen a döntőig menetelt, a jó szereplés pedig olasz szerződést ért számára. A legutóbbi szezonban a második vonalban szereplő Carpisa Yamamay Acquachiara csapatában játszott.

A két játékos negatív koronavírus-teszteket követően állt munkába Kaposváron.

Ezek is érdekelhetik