RÖPLABDA

2020.07.10. 11:15

Nyolcadik szezonját kezdi meg Bögöly Gábor a Fino egyletében

Immár a nyolcadik szezonját kezdi Bögöly Gábor a Fino-Kaposvárban. Az 2012/2013-as idényben már bemutatkoz(hat)ott az NB I.-ben, majd a következő évben hivatalosan is a felnőtt keret tagja lett. Az eltelt időszakban Bögöly Gábor válogatott lett, elvégezte az egyetemet, a csapat meghatározó egyéniségévé vált.

Fenyő Gábor

– Nagyon kíváncsian várom ezt a szezont, hiszen a Bajnokok Ligája selejtezőben való indulás egy új kihívás lesz mindenki számára – mondta Bögöly Gábor. – Mivel a tavalyi szezont nem tudtuk befejezni, így az eredmények, amikért dolgoztunk, elmaradtak. Ezt szeretnénk idén bepótolni és bizonyítani a szurkolóinknak. Mivel a csapat nagy részével évek óta játszunk együtt, nem lesz nagy kihívás a megfelelő kohézió kialakítása. Kíváncsian várom az új játékosainkat is, hiszen nélkülük nehéz lenne elérni a kívánt célokat.

Bögöly Gábor az elmúlt hét évben összesen 13 érmet – ebből hét volt az arany – gyűjtött össze a Fino-Kaposvár nagy csapatának a színeiben.

A kaposvári együttes meghatározó tagjává vált

Eredmények

Bajnokság. Négy aranyérem (2012/2013, 2014/2015, 2015/2016 és 2016/2017), két ezüstérem (2013/2014 és 2017/2018), egy bronzérem (2018/2019).

Magyar Kupa. Három aranyérem (2012/2013, 2014/2015 és 2015/2016), egy ezüstérem (2013/2014), két bronzérem (2017/2018 és 2019/2020).

A Fino-Kaposvár junior (U21-es) alakulatával négy bajnoki címet (2013/2014, 2014/2015, 2016/2017 és 2017/2018) és egy bronzot (2015/2016), az ifjúsági (U19-es) együttessel egy aranyat (2015/2016) és egy bronzot (2014/2015), míg a serdülőkkel (U17) egy ezüstöt (2013/2014), a gyermekcsapat (U15) tagjaként pedig egy aranyat (2011/2012) szerzett.

Címkék#röplabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában