ÚSZÁS

2021.10.07. 08:40

Több mint kétszáz gyermek figyelte Kenderesi tempóit

Több mint kettőszáz úszó ugrott a Csik Ferenc Versenyuszoda medencéjébe a II. Kaposvár Kupa harmadik körében a somogyi megyeszékhelyen, melyen már a szülők is megfigyelhették, hogyan tempóznak a gyermekek.

Klein Péter

A tizenkét, jobbára a régióból érkezett, egyesület versenyzőjét felvonultató viadalon a pécsi olimpikon, Kenderesi Tamás is rajtkőre állt, míg megyénket a rendező Kaposvári Sportközpont és Sportiskola mellett a Kaposvári 1. MCM-Diamant Adorján SE, a Kaposvári Úszó SE, a Marcali BÚSZSE úszói képviselték, ráadásul nem is akárhogy, hiszen összesen harminckettő aranyérmet szereztek a somogyi versenyzők.

– Különösebb felhajtást nem szerettünk volna a verseny köré, csak a stabil, megbízható szervezést akartuk hozni a felkészülés első szakaszának az ellenőrzésénél, hogy az ideérkező csapatok elégedetten távozzanak – mondta Virovecz Richárd, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszószakosztályának vezetőedzője. – Ami extrát jelentett, hogy végre a szülőket is be tudtuk engedni. Korlátozások nélküli rendezés pedig egy kis pluszt jelentett a versenyzőknek is. A pandémia alatt is szerettek volna jönni a szülők a versenyekre, hiszen ők a legfőbb támogatói az ifjú úszóknak.

A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola ifjú úszói kellő motivációval vágtak neki a felkészülésnek, hiszen az első olimpiáján szereplő Halmai Petra példája is ott lebegett a szemük előtt.

– Megfelelő motivációt jelent a fiatalok számára, hogy van egy olimpikon az egyesületben – tette hozzá az úszószakosztály vezetőedzője, Virovecz Richárd. – A korosztályos bajnokságok is remekül sikerültek, hiszen ifjúsági A válogatott kerettagunk lett Kováts Alex személyében, Heraklész bajnok és válogatott kerettag lett Harsányi Mátyás, illetve Király Flóra is.

A II. Kaposvár Kupa harmadik körében nyolc korosztályban, tíz számban mutatták meg a sportolók, hogyan sikerült a felkészülésük, s az edzők is képet kaptak az úszók állapotáról. A versenysorozat következő, negyedik, s egyben záróállomását október harmincadikán rendezi a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, szintén a Csik Ferenc Versenyuszodában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában