Kézilabda

2022.04.09. 16:57

Az első csapat nyerte a balatonboglári rangadót

Nagyüzem lesz a hétvégén az élvonalbeli kézilabda-bajnokságokban; megyénk két férficsapata, a Csurgói KK és a NEKA is pályára lép, s a nemzetközi porondért harcoló Siófok KC női együttese is érdekelt lesz, s mindhárom alakulat összecsapása szombaton 18 órakor kezdődik.

Molnár Gábor

Fotó: Nemeth_Levente

A dél-somogyiakra nagyon kemény ütközet vár, hiszen azt a Balatonfüredi KSE-t fogadják, mely a harmadik helyen áll a tabellán, s a minap döntetlent játszott a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutott Telekom Veszprémmel. A balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia tavasszal még nem nyert mérkőzést az élvonalban, s ezúttal sem esélyesként futnak majd ki a játéktérre, hiszen a hatodik Sport36-Komló vendégeként küzdhetnek a bajnoki pontokért. Lényegesen könnyebb meccs vár a Siófok KC női csapatára, hiszen Uros Bregar vezetőedző tanítványai azzal az Érddel csapnak majd össze, mely a bennmaradásért küzd az élvonalban. 

Izgalmas házi rangadót játszott egymással a női ifjúsági kézilabda-bajnokságban a NEKA I. és a NEKA II., a mérkőzést az utolsó másodpercekben lőtt góllal 28–27-re az egyes csapat nyerte meg. Öt fordulóval az alapszakasz vége előtt a somogyiak három pont előnnyel vezetik a tabellát a Szombathely előtt, a harmadik helyen a NEKA II. áll 33 egységgel, tájékoztatott hivatalos honlapján a Nemzeti Kézilabda Akadémia. 
NEKA II.–NEKA I. 27–28 (12–15) 
Balatonboglár, NEKA Csarnok, 30 néző. V.: Bán-Farkas, Miksó. 
NEKA II.: Csendes, Horváth Sz., Szilágyi (kapusok) – Pap, Forgács, Zakor, Faragó 7/4, Berei 1, Dézsi 3, Hengl 2, Csamangó L. 3, Petruska 3, Giricz, Csamangó N.1, Kurmai 1, Nagy N. 6/1. Vezetőedző: Woth Péter. 

NEKA I.: Zaj, Lakatos R. (kapusok) – Varga E.5, Csíkos 2, Szabó A.2, Molnár D.4, Horváth P.1, Pálmai 5/1, Nagy II.L. 1, Kocsis 1, Kovalcsik 6, Szabó L., Vártok 1. Vezetőedző: Bohus Beáta, Siti Bea. 
Hétméteresek: 6/5, illetve 2/1. 
Kiállítások: 2 perc, illetve 2 perc. 
Woth Péter: – A mérkőzés elején nagyon nem azt történt a pályán, amit megbeszéltünk, de utána sok olyan dolog csináltak a lányok, amire büszkék lehetnek. 
Bohus Beáta: – Gratulálunk csapatainknak! 

M. G. 
 

Nagyot csatáztak a csapatok a pontokért
Fotó: Németh Levente

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában