Atlétika

2023.10.07. 18:44

Ács Lajosról is megemlékeztek az új atlétikapálya átadásán

Ünnepélyesen is átadták a Dr. Bodosi Mihály Sportközpont atlétika pályáját, melyet egy regionális verseny keretein belül fel is avathattak a fiatal atléták.

Trancsik Zsanett Kármen

Még augusztusban, 800 méter futással tesztelték először a felújított atlétikapályát, de csak most hétvégén került sor a hivatalos átadásra. Az ünnepélyes rendezvényen részt vett többek között Gál Csaba, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. sportakadémiák, sportiskolák, kiemelt sportegyesületek és egyetemi sportigazgatóságának főosztályvezetője, Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója, Molnár Attila U23-as Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki 12. helyezett síkfutó, Bartha-Kéri Bianka világbajnoki középdöntős atléta, Palkovits István U23-as Európa-bajnok síkfutó, s Dr. Schmidt Gábor sportért felelős államtitkár. Tiszteletét tette még Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, valamint Gyenesei István, akinek nagy érdeme volt, hogy az első műanyagborítású atlétikapálya elkészülhetett Kaposváron.

A rendezvényen a magyar atlétika egyik ikonikus alakjára, Ács Lajosra is megemlékeztek, aki a napokban hunyt el. Sok ember köszönheti neki a sport és a mozgás szeretetét.

 

– Azt tűztük ki magunk elé, hogy 2030-ra az ország legegészségesebb városa leszünk – kezdte Szita Károly, Kaposvár polgármestere. – Erre megalkottuk a Kaposvár 2030 egészségprogramunkat, ennek szerves részét képezi az, hogy a mozgást tegyük a mindennapi életünk részévé, ezért csináltuk többek között a Kaposvár Arénát, megépítettük a Csik Ferenc Versenyuszodát, de ott van még nekünk a Körcsarnok és a Jégcsarnok is. Futóköröket és szabadtéri konditermeket építettünk, hogy lehetőséget biztosítsunk erre a fontos célkitűzés teljesítésére. Ingyen visszük busszal úszni és jégkorcsolyázni a gyermekeket azért, hogy ebben a korban kedvet leljenek a mozgásra és meg is tartsák azt idősebb korukban is.

– Kaposváron kétezer fiatal sportol rendszeres keretek között igazolt versenyzőként – folytatta a polgármester. – Népességarányosan a mi városunk költ a legtöbbet a sportra, költségvetésének a négy százalékát, az országos átlag 0,8-1 százalék között van. És most pedig egy új sportlétesítmény átadásának örülhetünk, ez az atlétikapálya futókörként is használható, amely a negyedik a városunkban. Köszönet a kormánynak, mert az évek és az időjárás azért megviselte a pályát, vissza kellett bontanunk az alapokig, s 800 millió forintot költöttünk arra, hogy egy új műanyagborítást kapjon, így alakult ki az új rekortán pályánk. Jelen pillanatban három atlétika klub is van Kaposváron, a legnépesebb a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola 251 igazolt versenyzővel.

A pálya melletti partfalra még 400 millió forintot költöttek, hogy minél masszívabb legyen. A falnál lesznek majd a lelátók, a fölötte lévő helyre pedig egy 75 méteres fedett futófolyosót építenek, amely a téli edzéslehetőséget fogja biztosítani, ilyen Magyarországon is kevés van.

– Amit a magyar válogatott elért a budapesti atlétikai világbajnokságon az jelzi nem csak az atlétika, hanem az egész magyar sport erejét – emelte ki Dr. Schmidt Gábor sportért felelős államtitkár. – A Nemzetközi Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében ötvenhét tanuszoda épült vagy még épül a következő egy-két hónapban, s átadásra kerül nyolcvanhét tornaterem, számtalan sportcsarnok, ez mind azt szolgálja, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljon az országunk. Nagyon fontosnak tartjuk továbbra is, hogy ott legyünk a világ élvonalában, a magyar versenyzők helyt álljanak a világban. Talán még fontosabb, hogy mindenki, elsősorban a fiatalok mindennapjának részévé váljon a sport, ugyanígy szeretnénk megszólítani az idősebb korosztályt is, hogy tegyen mindenki az egészségéért. Ez a rengeteg új sportlétesítmény, a megújult feltételek mind abban segítenek, hogy a mindennapokban mindenki rendszeresen sportoljon, tegyen az életminősége javulásáért.

– Ha itt körülnézünk és megnézzük az előző fejlesztéseket, akkor itt minden rendben van, Kaposvár egy olyan város, amely rendkívüli módon szereti a sportot – fogalmazott az államtitkár. – Ha fel akarunk sorolni városokat Magyarországon, ahol kiemelt fontossággal tekintenek a sportra és tesznek is érte, akkor Kaposvár mindannyiunknak eszébe jut. Olyan egyesületi háttér alakult ki az Önkormányzat támogatásával, ahol folyamatos fejlesztések vannak és egyre több fiatal gondolja úgy, hogy sportoljon.

Idén 150 éves Kaposvár, ennek apropóján olyan ezüstemlékérmeket készítettek, amely azoknak jár, akik hozzátesznek a város fejlődéséhez és innovatív gondolkodásukkal hozzátesznek a városhoz. A rendezvényen az atlétika sportágért végzett kiemelkedő munkásságért kaptak emlékérmeket.

Az elismerésben részesültek: Ács Lajosné, az Építő KC vezetőedzője, elnöke, Dovigyel Csaba, a Favorit AC elnöke, Hirt Mihály, a Kaposvári Atlétikai Club elnöke és Lukács Sándor, a Favorit AC alapítója, edzője. 

A pálya átadása után egy regionális versenyt tartottak, melyen több mint háromszáz fiatal vett részt, miután mindenki együtt megtett egy egész kört, így felavatva a megújult atlétikapályát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában