Sakk

2023.10.11. 15:38

Győzelemmel rajtolt a nagyatádi sakkcsapat

Megkezdődött a 2023/2024-es szezon a sakk NB II-ben. A nagyatádi csapat azt a dunaújvárosi együttest fogadta, amelyikkel mindig nagyon szoros mérkőzéseket szokott játszani. Mindkét gárda erős összeállításban ült asztalhoz, így most is nagy csatára lehetett számítani.

Három gyors döntetlennel kezdődött a találkozó, de ezután egymásnak feszültek a felek. Jellemző a mérkőzés harcosságára, hogy a maradék kilenc játszmából nyolc eldőlt. Három óra játék után kezdtek eldőlni a partik és ez az időellenőrzés közeledtével egyre fokozódott. Bár fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hajrá nagyatádi előnnyel kezdődött meg. Az utolsó játszmában Szijártó András biztos kézzel érvényesítette az előnyét, ezzel alakult ki a 7–5-ös nagyatádi győzelem. Több szép játszmát is sikerült nyernie a nagyatádiaknak és összességében elmondható, hogy a játék képe alapján az eredmény reálisnak tekinthető.

A nagyatádi pontszerzők

Győzött: Matko Ognjen (2. tábla), Horváth Attila (4. tábla), Molnár Aurél (6. tábla), Kőnig Balázs (7. tábla), Szijártó András (9. tábla).

Döntetlent ért el: Vrban Mladen (1. tábla), Máthé Gáspár (3. tábla), Molnár Aurél jr. (5. tábla), Ferencz Miklós (10. tábla)

A többi találkozón születtek kisebb meglepetések. Ilyen az újonc kalocsai csapat kiütéses győzelme, illetve a komlói és bajai együttes szerény sikere.

További eredmények

Kalocsai SK–Karmin PSSE 9.5–2.5
 Szentlőrinc–Decs 1990 4.5–7.5
Komlói BSK–Kaposvári Bástya SE 6.5–5.5
Bajai SSC–Marcali VSZSE 7–5

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában