Előzetes

2023.12.08. 15:52

Elek Gyula Arénában zárják az évet Deményi Xavérék

A török Besiktas Safi Cimnetóval az Európa Kupa nyolc közé jutásért játszó, bajnoki tabellán ötödik FTC-Green Collect otthonában zárja az évet a HSA NEKA szombaton, 18:00 órakor. Nem remekelnek ebben a szezonban a zöld–fehérek, ám az otthonukban csak az OTP Bank-Pick Szeged tudott nyerni, ami nem sok jót ígér a legutóbbi hat bajnokiból egyet megnyerő bogláriaknak, akiknek még nincs élvonalbeli pontjuk a fővárosi ellenfelükkel szemben.

Hiába a remek rajt, a hat forduló után megszerzett nyolc pont, beigazolódni látszik Sótonyi László "jóslata", aki a nyitó fordulóban, a Carbonex–Komló ellen hazai pályán megnyert bajnokit követően arról beszélt, hogy nem lehet más céljuk erre, mint a bennmaradás kiharcolása. Szeptemberben ez még megmosolyogtató volt, de most decemberre már valósággá vált, hisz négy pontra vannak a kieső helyen álló Komlótól, a népligeti bajnokit követően épp utóbbi ellen kezdenek februárban. Hogy itt tartanak, az annak köszönhető, hogy a legutóbbi hat bajnokiból mindössze egyet nyertek meg!
– Mindenki győzni szeretne, ezért hajt hétről hétre, napról napra, most hullámvölgye kerültünk, de azon vagyunk, hogy ezt minimalizáljuk – mondta a korábbi ferencvárosi kapus Deményi Xavér, aki csapatával kétmeccses nyeretlenségi szériában van a bajnokságban, amit nem szeretnének tovább nyújtani. – A Fradi nagyon kompakt, egyben lévő társaság, a csapat tagja hosszú ideje együtt játszik, ismerik egymás minden gondolatát. Mi viszont azért utazunk Budapestre, hogy elhozzuk a két pontot.
Nem csak összeszokott, hanem rutinos társaság is az FTC-Green Collect: a legutóbbi svájciak elleni keretből mindössze Imre, Ónodi-Jánoskúti, Prainer és Csörgő volt 23 év alatti. Ezzel szemben az akadémistáknál az OTP Bank-Pick Szeged elleni legutóbbi bajnokin 20,6 év volt az átlagéletkor! Deményi mellett Karai Miklósnak van zöld–fehér kötődése, aki második szezonját tölti kölcsönben a Balatonbogláron, ahonnan Bujdosó Bendegúz pályafutása indult, illetve Győri Kristóf kapus volt korábban akadémista!
Minden pontra égető szüksége lenne a bogláriaknak, akik Deményi szerint győzni mennek, ám ez nagy bravúr lenne annak ellenére is, hogy botladozik ellenfelük. A legutóbbi szezon hasonló időszakához képest harminccal kevesebb gólt dobtak viszont hússzal többet kaptak a fővárosiak, akik akkor tizenöt, most tizenhárom ponttal állnak! Nehéz lesz megismételni a hét vereséggel, harminchét ponttal begyűjtött negyedik helyüket... Idegenben produkálnak elsősorban meglepő eredményeket Lékaiék, hazai pályán viszont egy Csurgói KK elleni döntetlen (24–24) mellett mindössze egyszer kaptak ki, az OTP Bank-Pick Szegedtől, akkor is csak kettővel (34–36)! A legutóbb Európa Kupa-meccsen a svájci Bernt verték az idegenbeli négygólos vereség után kilenccel (33–24) saját közönségük előtt és jutottak a sorozat legjobb tizenhat együttese közé. Némi segítség lehet a bogláriaknak, hogy nekik ez "csak" a tizenharmadik tétmérkőzésük lesz, ellenfelüknek viszont a tizenhetedik, ám vélhetően mindent el fognak követni az évzárón, hogy szépen búcsúzzanak közönségüktől. - Bízom benne, hogy a NEKA ellen tudjuk ugyanezt a szintet hozni, mint a Bern ellen és akkor boldog lesz a karácsony – fogalmazott a beálló Debreczeni Dávid, aki a nemzetközi kupában kilenc, a bajnokságban huszonhárom találatot jegyez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában