2024.05.09. 12:42
Nem kerültek nehéz csoportba az Eb-selejtezőben a magyarok
Az olimpiai résztvevő, Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott a montenegrói, a szlovák és a finn együttessel találkozik a 2026-os kontinenstorna selejtezőjében.
– Elképesztően sűrű az idei válogatott naptár kézilabdában, hiszen szerepeltünk az Eb-n, olimpiai selejtezőt játszottunk, vár még ránk a vb-kvalifikáció, az olimpia és az Eb-selejtezők – idézte Chema Rodríguezt a magyar szövetség honlapja. – Kiegyensúlyozott a csoportunk, a második és a harmadik kalapból is az erősebb csapatok közül kaptunk riválist. A montenegróiak ellen óriási csatát vívtunk az Európa-bajnokság nyitófordulójában, így nem számítok könnyű meccsekre ellenük. A célunk természetesen az Eb-re való kijutás, nem félünk senkitől, de mindenkit tisztelünk és tisztességesen fel fogunk készülni.
A 32 válogatottat nyolc darab négyesbe osztották be, az első és második helyezettek mellett a négy legjobb harmadik jut ki az Eb-re. A rendező Dánia, Svédország és Norvégia, valamint a címvédő Franciaország nem szerepel a selejtezőben. Az első fordulót november 6-7.-én rendezik.