Hírek

2005.07.01. 00:00

Sajnálhatja, aki nem látta

Már jóval elmúlt éjfél Frankfurtban a döntő után, amikor az újságírók még mindig alig mozdultak. Tülekedtek a plazmatévék előtt, sokadszor is megnézték a brazilok varázslatát. A világbajnok álomjátékkal igazolta a világnak: továbbra is övé a földkerekség legeslegjobb csapata.

Dénes Tamás (Frankfurt)

Mélyen egyetértettem a hajdani Hungária zenekar neonparádéról énekelő „Maxijával”: „Ezt mindenkinek látni kell…”. Távol álljon tőlem, hogy ilyen ünnepi pillanatokban a magyar labdarúgás nyűgjével keserítsem az olvasót – de, ha kimondjuk, ha nem: „más sportág”, amelyet a Konföderációs Kupa legjobbjai játszottak. A labdarúgás és a futball nem is biztos, hogy rokonértelmű szavak...

Nem volt jó idő a döntő alatt – a játékosok és a fotósok például bőrig áztak –, mégsem mozdult senki a helyéről a lefújás után. Szó esett arról az elmúlt két hétben, hogy a brazilok nem vették nagyon komolyan a második és a harmadik csoportmeccsüket, de a döntőre nagyon összekapták magukat. Az ötvenes évek magyar aranycsapatáról személyes emlékekkel bíró olvasóink megerősíthetik: valami hasonló látványban volt része a nézőnek ötven éve, amikor Puskásnak, Kocsisnak, Bozsiknak és Hidegkutinak egyszerre ment a játék. Csak éppen 2005-ben már Ronaldinhónak hívják a mai Puskást, Adrianónak Kocsist, Kakának Bozsikot és Robinhónak Hidegkutit. Ronaldo, aki legalább akkora klasszis, mint felsorolt négy honfitársa, álszerényen azt mondta a döntő után, hogy nagyon nehéz dolga lesz a csapatba kerüléssel, hiszen a többiek tökéletesen helyettesítették.

A mondat második fele vitathatatlan: ezúttal senki sem kereste, hol van, miért nincs a pályán a Fenomén. Ha úgy tetszik, a brazilok még egy ronaldónyi előnyt is adtak a világ második legjobb válogatottjának vélt argentinoknak. Ráadásul nem lennénk igazságosak Parreira embereivel, ha azt sugallnánk, csak a Nagy Négyes remekelt, s hozta a meccset. Nem. Dida megtalálta önmagát, Roque Júnior még nem futballozott ilyen hasznosan, amióta bekerült a válogatottba, Lúcio pedig megmutatta, miért tartják a német Bundesliga legjobb középhátvédjének. S akkor még nem is említettük, hogy az újonc jobbhátvéd, Cicinho mind a négy brazil gól előkészítésében szerepet játszott!

Carlos Alberto Parreira még a meccs utáni sajtótájékoztatón sem engedett fel igazán – bár érezhetően elégedetten tekintgetett az újságírókra. Egy brazil szövetségi kapitány ritkán ússza meg a kellemetlen kérdéseket, neki nem elég „csak” nyernie a csapatával. Most azonban Parreira is virult (önmagához képest persze), s még odáig is elment, hogy tőle akár holnap is kezdődhetne a világbajnokság, kész a csapata. Megjegyzem, ha ezzel kapcsolatban bárki azt kérdezi tőle, hogy Ronaldo benne lesz-e, határozott igennel felel.

Hozzá kell tennem, most nemcsak a hosszú évek után újra a híres brazil stílust, a jogo bonitót, a szép játékot mutató brazil válogatottal elfogult az európai sajtó, hanem maguk a brazilok is elégedettek voltak a látottakkal. Csütörtökön megnéztem, a tekintélyes Jornal do Brasil például négy játékosnak (Adriano, Ronaldinho, Lúcio, Cicinho) is tízest adott, a lap szerint Roque Júnior, Zé Roberto és Robinho (!) voltak a leghalványabbak, ők csak hetest kaptak.

Az argentinok közül még a legjobb, Riquelme is csupán hatost érdemelt. Tényleg óriási különbség volt a két válogatott között. Az argentinok nem egyszerűen kikaptak, a brazilok ízekre szedték őket. Nem segített Coloccini és Placente durváskodása, az „aranyzöldek” azt csináltak, amit akartak. Ha csak Ronaldinho, Kaka és Adriano egy-egy további helyzetére, illetve Robinho kapufájára gondolunk, nem túlzás: akár még négyet is rúghattak volna.

Képzeljék csak, akkor micsoda mulatást rendeztek volna! Mert így is alig lehetett bírni velük. A mérkőzés lefújása után – a csapat szokásaihoz híven – kört alkotva, térdepelve megköszönték a Mindenható segítségét (talán akad, aki még nem tudja: szinte minden brazil játékos nagyon vallásos, de Lúcio, Kaka és Adriano a többieknél is jobban), majd hirtelen húsz-egynéhány fős szambazenekarrá alakultak. Ronaldinho és Maicón dobolt, Renato és Cicinho egy-egy kis ütős hangszert kapott kézbe, s persze mindanynyian önfeledten táncoltak. Jó volt nézni őket.

Megint megmutatták, mi is az igazi brazil futball: lelkük mélyén örökre nagy kamasznak megmaradó varázslók zsonglőrködése a labdával. Ezek a fiúk mindent tudnak, amit a nyolcvanas évek elejének csillagai – s pluszban még valamit: nyerni. Azt hiszem, ennél nem kell  több, a futballban sem.

Adriano lett a torna legjobbja

A torna legjobb játékosa (368 pont) az újságírók szavazatai alapján a brazil Adriano lett. Második az argentin Juan Román Riquelme (333), harmadik pedig – ellentétben a szerda éjjel a stadionban kihirdetettel – Ronaldinho (165).

A torna alatt öt találatot szerző Adriano kapta a gólkirály aranycipőjét, második a német Ballack, harmadik az ausztrál Aloisi.

Brazília–Argentína 4-1 (2-0)

Frankfurt, 45 591 ezer néző, vezette: Michel (szlovák)

Gólok: Adriano (11., 63.), Kaka (16.), Ronaldinho (47.), illetve Aimar (65.)

A torna alatt öt találatot szerző Adriano kapta a gólkirály aranycipőjét, második a német Ballack, harmadik az ausztrál Aloisi.

Brazília–Argentína 4-1 (2-0)

Frankfurt, 45 591 ezer néző, vezette: Michel (szlovák)

Gólok: Adriano (11., 63.), Kaka (16.), Ronaldinho (47.), illetve Aimar (65.) -->

Ezek is érdekelhetik