Hírek

2010.04.13. 16:18

Lendvai bejelentette a visszalépést az LMP furcsálja a gesztust

Az MSZP négy fővárosi képviselőjelöltje is visszalép a második fordulóban a Lehet Más a Politika jelöltjének javára - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az MSZP elnöke - derül ki az RTL tudósításából.

RTL - NOL

Lendvai Ildikó hozzátette, az egyoldalú gesztussal az LMP és az MDF szavazóinak, valamint az otthonmaradottaknak kívánnak üzenni.

A szocialisták semmilyen tárgyalási ajánlatot nem tettek és nem is fognak tenni az LMP vezetőinek. Lendvai Ildikó szerint a két pártnak közös érdeke, hogy megakadályozzák a Fidesz kétharmados többségét.

Lendvai Ildikó néhány napja még azt nyilatkozta, hogy az LMP-re leadott szavazatok elveszett szavazatok. Úgy látszik, gyorsan  megtalálta ezeket az elveszett szavazatokat - fogalmazott a Népszabadság kérdésére Schiffer András. Az LMP listavezetője viccesnek nevezte, hogy az MSZP az egyik héten még rágalmazásokat terjszt róluk, aztán hirtelen felefedezik bennük a szövetségest a demokrácia védelmében. "Úgy látszik, nagyon kezdők vagyunk a politikában, ezt a színeváltozást ugyanis nem tudjuk hová tenni".

A Lehet Más a Politika (LMP) senkivel nem tárgyal a második fordulóban együttműködésről, és sehol nem lépteti vissza jelöltjeit. Nincs ráhatásunk arra, hogy az MSZP mit csinál a jelöltjeivel, azonban a szocialista párt semmiféle ellentételezésre nem számíthat a visszalépések miatt - jelezte a párt közleményében, hozzátéve: "minket is nyugtalanít a lehetőség, hogy a Fidesz kétharmadot szerez, de ezért a felelősség azokat terheli, akiknek nyolc évi kormányzása a magyar társadalom elsöprő elutasítását hozta magával. "

A bejelentett visszalépések egyébként alkalmatlanok a Fidesz kétharamados többségének megakadályozására, így alapvetően kommunikációs lépésnek tartjuk, melynek a célja a kialakult helyzet felelősségének az LMP-re hárítása - zárul az LMP közleménye.

A bejelentett visszalépések egyébként alkalmatlanok a Fidesz kétharamados többségének megakadályozására, így alapvetően kommunikációs lépésnek tartjuk, melynek a célja a kialakult helyzet felelősségének az LMP-re hárítása - zárul az LMP közleménye.

-->

Ezek is érdekelhetik