Hírek

2013.05.08. 09:47

A bankszámlán is spórolhatunk

Az elmúlt hónapokban sokat lehetett olvasni arról, hogy a pénzügyi tranzakciók után kivetett illeték miatt emelték a bankszámlákhoz kapcsolódó díjtételeket a pénzügyi szolgáltatók. A bankszámlánkkal kapcsolatos költségeinkre ugyanakkor ettől függetlenül is érdemes odafigyelni, hiszen egy számunkra kedvező konstrukció kiválasztásával akár évi több ezer forintot is megtakaríthatunk.

BAMA

A bankszámlaköltségek lefaragásához az első lépés, hogy jövedelmünket mindenképpen rendszeresen utaltassuk a számlánkra: ez ugyanis több, a fenntartással kapcsolatos költséget is kedvezően befolyásolhat, például a számlavezetés havi díját is.

Jelentősen csökkenthetjük a költségeinket azzal is, ha igyekszünk minél kevesebb papír alapú tranzakciót indítani. Vagyis ha átutalunk, vagy készpénzt veszünk fel, azt lehetőség szerint ne bankfiókban tegyük, hanem telefonon, interneten utaljunk, és ha készpénzt szeretnénk felvenni, azt a számlavezető bankunk bankjegykiadó automatájánál tegyük meg. Ezzel az egy átutalásra vagy készpénzfelvételre jutó költséget jelentősen csökkenthetjük anélkül, hogy különösebb erőfeszítésünkbe kerülne. Az internetes, telebankos ügyintézéshez ugyanakkor – ha ezt a számlakonstrukciónk nem teszi lehetővé – külön szerződést kell kötni, ám ez néhány perces műveletet jelent.

A költségek csökkentésének bevált módját jelenti az is, ha a készpénzt igyekszünk minél jobban száműzni vásárláskor: így használjuk bátran vásárlásra a bankkártyánkat – külföldön is –, hiszen ezek a műveletek – a tranzakciós illetéktől eltekintve – egy-két kivételtől eltekintve mindenhol díjmentesek.

A spórolásnak további lehetőségét jelenti az is, ha száműzzük azokat a szolgáltatásokat a számlacsomagunkból, amelyekre nincsen szükségünk: ha például a bankunk díjat számol fel a kártyás tranzakciókról értesítő sms-ért, állítsunk be magas limitet, hogy tényleg csak a nagyobb tételt jelentő készpénzfelvételekről, vásárlásokról értesüljünk.

A megfelelő bankszámla kiválasztása persze nem könnyű feladat, hiszen egyetlen szolgáltatónál is számos konstrukció lehet a kínálatban. A számunkra legjobb ajánlat kiválasztásához először is gondoljuk át, hogy milyen pénzügyi szokásaink vannak: mekkora jövedelem érkezik rendszeresen a számlánkra, hányszor veszünk fel havonta készpénzt bankjegykiadó automatából, men.- nyit vásárolunk kártyával, mennyi állandó (közüzemi) megbízásunk van, és pénzügyeinket hajlandóak vagyunk-e interneten intézni. Ha ezeket a kérdéseket tisztáztuk, segítséget jelenthet a PSZÁF honlapján (www.pszaf.hu) elérhető bankszámlaválasztó program használata, amely a szükséges paraméterek megadását követően segít kiválasztani a számunkra kedvező konstrukciókat. Ha ezt követően sem vagyunk biztosak a dolgunkban, nyugodtan forduljunk a számunkra legkedvezőbbnek tűnő ajánlatot kínáló bank ügyintézőihez.

Ha pedig úgy ítéljük meg, hogy a helyzet megérett a váltásra, az adminisztrációs teendők ne tartsanak vissza: a kiválasztott szolgáltatónk minden segítséget megad majd az ügyintézéshez, ma már egy új lakossági bankszámlát nyitó ügyfélnek a szerződés aláírásán kívül nem nagyon marad más teendője.

„Számos kutatás készült az utóbbi időben, amely a lakosság bankváltáshoz kapcsolódó gondolkodását vizsgálta. Az eredmények rámutattak, hogy sokan azért nem váltanak bankot, mert úgy gondolják, ez túl sok ügyintézéssel járna. Ezeket az előítéleteket cáfolják viszont azok tapasztalatai, akik már váltottak bankot: ez ugyanis a legtöbb esetben két óránál is rövidebb idő alatt lezajlott. Ráadásul van olyan bank, ahol a bankváltást online is kezdeményezhetjük, így a bankfiókba már csak a szerződés aláírása és a bankkártyák átvétele miatt kell bemennünk” – mondta Zsoldics Arthur István, a Budapest Bank Lakossági Fizetési és Számlavezetési Szolgáltatások termékfejlesztési vezetője.

-->

Ezek is érdekelhetik