2006.12.27. 13:58
Balatoni halat az éttermek étlapjára
Hatfajta balatoni halból, tizenhárom féle ételt készítettek el és mutattak be a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség régiós találkozóján Siófokon.
A cél a halak lehetséges elkészítési módjainak bemutatása volt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy közülük némely felkerüljön a balatoni éttermek étlapjára. Ezekről ugyanis egyelőre hiányoznak a balatoni halak. Ha vannak akkor is csak bizonyos fajták, ráadásul hagyományos módon elkészítve.
A találkozónak ezúttal a Casa Perla szálloda adott otthont, melynek konyhájában busát, amurt, pontyot, harcsát és keszeget sütöttek, főztek ismert szakácsok.
Készült ponty rizottó vargányával, illetve sült kelkáposzta, körtés harcsa filével és bazsalikomos öntettel, pontyszelet hollandival grillezve, sütőtök felfújttal és vajas zöldségekkel. A balatoni amurt szalonnás friss lecsóval töltve, kapros paprikás mártással és sztrapacskával ajánlották a megjelent szakembereknek.
– Ez egy ötletbörze volt a szakma számára, a magasabb szintű vendéglátás követelményeinek megfelelően – mondta Kocsonya Kálmán, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke, a balatonöszödi kormányüdülő séfje. Hozzátette: a bemutató a Balatoni Halászati Zrt. támogatásával jött létre. – Balatoni szakemberként az a véleményem, minél több helyi sajátosságot kell becsempésznünk a szakmánkba. Legyen az balatoni hal vagy épp bor vagy bármi más.