Közélet

2007.07.11. 18:30

A marcali kistérség nem ér még a Balatonig

Apály áll be a fonyódi helyett a marcali kistérséget választó Balatonparti települések, Balatonszentgyörgy, Balatonberény, Balatonmária és Balatonkeresztúr júliusi csatlakozásában. Az önkormányzati választások után hat hónapig volt lehetőség a kistérségi besorolások megváltoztatására.

Fábos-Szarka-Vigmond

A négy település még tavaly év végén kezdeményezte a kistérségi váltást. Sütő László a marcali kistérségi társulás elnöke elmondta: a kormány előterjesztésére a parlament meg is hozta döntését. Azonban most mégsem ér a Balaton-partig a marcali kistérség. – Sólyom László köztársasági elnök ismételt megfontolásra visszaküldte a parlamentnek a kistérségi lehatárolásra vonatkozó törvényt – tette hozzá Sütő László.

Természetesen nem a csatlakozni kívánó Balaton-parti települések miatt, hanem mert az elnök a sarkadi kistérség megszűntetéséről szóló, parlament által már elfogadott törvényjavaslatot nem írta alá. Újravéleményezést kért. Ez pedig azt jelenti, hogy amíg megegyezés nem születik, addig más kistérségek is várnak és minden megkezdett munka pillanatnyilag áll.

Kadarkút és Nagybajom 20 településsel közösen döntött úgy, hogy kilépnek a kaposvári kistérségből és újat alakítanak. Sólyom László köztársasági elnök döntése ellenére bizakodóak. Verkman Józserf kadarkőúti polgármester azt mondta: – Nálunk minden érintett polgármester aláírásával igazolta szándékát. Várunk szeptemberig, az újratárgyalásig. Addig is készülnek a majdani rendeletek, születnek a megállapodások. Hátrányt nem szenvedünk, mert szándékaink szerint 2008 január elsejével kezdene érdemi munkát végezni a kistérség.

A köztársasági elnök észrevétele a somogyi települések társulásváltoztatással kapcsolatos terveit ugyan hátráltatja, de hátrányosan nem érinti. Az országgyűlés ugyanis feltehetően a somogyi változásokat úgy fogadja majd el, ahogy Lampetrh Mónika, akkori önkormányzati és területfejlesztési miniszter a kormány és a Tisztelt Ház elé terjesztette azt.
Lamperth Mónika azt mondta: – Mivel az új finnanszírozás amúgy is csak jövő év január elsejétől lép életbe, így sem pénztől sem kedvezménytől nem esnek el a települések. A jelenleg érvényben lévő besorolások szerint minden kistérség működőképes.

Ezek is érdekelhetik