Szuperlatívusz Quimbusz

Életünkben először olyan magasságokba sikerült eljutni a Balaton Soundon, hogy pacsizhattunk a Playboy egyik novellaírójával, aki méltóságteljes fejrángatás nélkül, egy-egy párbeszéd és időben megtartott szemkontakt elcsípésével felszedte a következő siker sztorit a VIP teraszon. A rózsaszín egybe ruha-szoknyás lány, mindenféle fehérnemű nélkül is bátran villogott talpig sminkben, tökéletes hajzattal, egészen addig, míg egy befolyásos villájáról úgy szopta (khm...) le a fűszeres, szaftos pirított ragut, hogy a delikvens mutatóujja is nyálas lett. Biztos hallunk még a kedvesről valamit, ez nem kétséges.

A nagyszínpad késő délutánra átvette a központi szerepet Zamárdiban. A Goldfrapp még nem örülhetett hihetetlen tömegnek, amikor 15 perces késéssel belecsaptak a hárfába, gitárba, hegedűbe. Egy ismeretlen fotós jöttében meg is kérdezte, hogy valóban a nagyszínpadhoz van-e szerencséje. Az igenlő választ nem is kis kritikával kinevette, mivel azt hitte, komolyabb dologról van szó. Nem tudjuk, mi volt a kevés, az biztos, hogy Zamárdi lakosságának hellyel-közzel ez is sok, a fiataloknak, a látottak alapján éppen elég.

A Goldfrapp beborulós elektro-eklektikája csak a nagyon elfogultaknak hozott mosolygást, többen mondták az alig egyórás koncert után, hogy nekik ez túl lassú volt, és nem is valami sok, mégis kevés. A rajongók azért helyre tették a fanyalgókat, szerintük zseniális dolgot hallhattak. Egyensúly.

A Quimby először lezúzta a fejeket Líviusz ordibálásának hála, majd hagyta a kiütött társaság magától hozza vissza az életet a part és nagyszínpad közé. Ehhez nem kellett más csak a zenekarra jellemző lazaság a szabadon értelmezett hangszerhasználattól az átkötések humoráig. Mosolyogva, kegyetlenül profin játszottak a fiúk, szinte csak lélegzetvételnyi szünetet hagyva az emésztésre. Az egész olyan volt, minta valami pozitívenergia bomba robbant volna a színpadon, ahonnan ez a felszabadult füst mindenki lelkét megsimogatná. A „fesztiválfegyelem” kívülről oldódni látszott, de belépve a sűrűbe egy nagyon kulturáltan szórakozó masszába értünk, ahol a legnagyobb durvulás az volt, hogy a bedobott műanyag labdákat továbbpöccintették egy másik fejre, persze, csak ha nem akartak tapsolni.
Kitettek magukért a srácok, olyan döbbenetes nyolc perces fokozással fejezték be a koncertet a kierőszakolt ráadásban, hogy félő volt, a Massive Attack kiakad, és nem vállalja Zamárdit.

De természetesen ez sem jött be, még többen érkezetek, gyakorlatban a nagyszínpad lett egy óriásamőba kihúzott sarka, hogy a partvonal fodrozódásában begyűjtsön minden teremtett lelket a Balaton Soundon. A dark-elektro hatott, nulla mozgás, legfeljebb üldögélés, egy-két tekerentyű, nem sok. A Quimby utáni világban az ég kémlelése volt ezrek legfontosabb elfoglaltsága Zamárdiban.