Jól vizsgáztak a dél-balatoni nedűk a Magyar Borok Útja Ralin

A csapatok megálltak Zamárdiban, Balatonlellén, Rádpusztán, Marcaliban és Kéthelyen is. Egyes rajtszámmal Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke rajtolt el. Közismert személyiségeket kérdeztünk arról: tetszett-e nekik Somogy, s milyenek az itteni borok.

– Somoggyal nem most találkoztam először, ez az egyik legszebb vidéke az országnak – mondta Bárándy Péter sztárügyvéd, volt igazságügyminiszter. – Vadban és erdőben nagyon gazdag; gyakran vadásztam itt vendégként. A borok minősége Somogyban, s általában a Balaton környékén még nem olyan kiegyensúlyozott mint Villányban vagy más kiemelt borvidéken, de jól észlelhető a fejlődés. Vannak már nagyon jó borok is, aminek az ember igencsak örül. A fehérek talán az erősebbek. Családilag is kötődöm a Dél-Balatonhoz, ha a tóra gondolok először Szárszó jön elő, mert a gyermekeim ott töltötték a nyarakat a nagyszülőknél.

– Somogyságot nagyon szeretem, a Balaton a kedvenc nyaralóhelyem – árulta el Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke. – A legkedveltebb helyem Földvár, mindig az ottani Neptun hotelban szálltam meg. Én Tokajból származom, de nekem az ottani borok nehezek, édesek. A balatoniak viszont könnyedek, bennük van a nyár lehelete. Az észak-somogyi táj és a pincészetek csodálatosak voltak, esztétikai élményt is jelentettek.

– Nagyon jól éreztük magunkat mindegyik pincében – idézte föl Hajas László mesterfodrász. – Inkább a vöröset szeretem, de a fehéret is megiszom. Nagyon jól ment a borfelismerés, ezt a játékot tíz zsetonnal kezdtük és ötvennel fejeztük be. Nagyon örültem annak is, hogy tudtam vásárolni vörösszőlőmag őrleményt és szőlőmagolajat, utóbbi nagyon jó a salátákhoz, másutt nem kapni. Az egész út során megfogott a táj szépsége, mindenkinek azt javaslom: ha Észak-Somogyban jár, úgy menjen el A helyről B-be, hogy hajtson le az autópályáról!

– Nagyjából ismerem a Balatont mint üdülőhelyet és borvidéket – mondta Demeter Csaba, a számos európai díjat elnyert egri borász. – Baráti kapcsolatban vagyok Légli Ottóval, Konyári Danival, Bujdosó Ferenccel, s nagyon szeretem Garamvári Vencel roséit, valamint az Ikon borait. Jobb ezeket a saját pincéjükben végigkóstolni, mint egy étteremben. Van még e téren pótolni valóm. A sajátomból most legszívesebben az idei Hangát, ami fehér hárslevelű és olaszrizling párosítás, valamint a 2009-es XY-t vörösbort ajánlom. Egyébként én gyermekkoromban szerettem meg a Balaton környékét, de gyerekes szülőnek is jó ide jönni, mert sok a fesztivál, a program. A balatoni fürdés mondjuk engem nem vonz, mert négy éves koromtól egészen huszonéves koromig naponta kétszer edzettem uszodában, ugyanis vizilabdáztam. Hajókázni, lovagolni, és horgászni viszont nagyon szeretek, akár a Balaton alatti kis tavakban is.



B. Tóth László, az ország első számú lemezlovasa már tizenhatodik alkalommal vett részt a ralin. – Ez volt az egyik legjobb, Regőci Attila főszervező nagyon kitett magáért – idézte föl az előző hétvége eseményeit. – Nincs olyan város az országban, ahol valamikor ne zenéltem volna, de most más utakon jártam. Ezek a kis somogyi falvak, a dombra föl, dombról le... hát ez csodálatos volt. Sokadszorra állapítottam meg, hogy milyen szép vidékei vannak Magyarországnak. Ráadásul ritmusa volt a versenynek, s zenészként én szeretem ezt. Jutott idő beszélgetni a borászokkal. Szerintem egyébként zseniális fejlődésen mentek át pincészetek, nincs is már rossz bor a Balatonnál. Korábban a villányit emlegették a csúcsként, de én az észak-somogyi nedűket jobban szeretem, azokból is inkább a fehéret. Azért mert könnyűek. A testesebb vöröst még akkor sem kedvelem, ha valamilyen ételhez az illene. Esténként jókat borozgattunk, s nagyon emlékezetes volt számomra a Madách Színház művészeinek zamárdi fellépése. Jó kis csapat kovácsolódott össze a versenyzőkből, az előttünk illetve mögöttünk haladó 5-10 autó személyzetével egészen összeforrtunk; amikor egy alkalommal rossz felé kanyarodtunk, mindenki gondolkodás nélkül jött utánunk... Egyébként eltettem az itinert, – s még ha minden borászatba nem is ugrunk be – végigjárom újra az utat a barátaimmal.

Öt perccel korábban lassan kapaszkodtunk felfelé a meredélybe vágott szűk úton. Bosszankodtam, mert nyugdíjas turisták poroszkáltak előttünk kényelmesen, hétvégi túrájukat végezve, kezükben botokkal. Ők is méltatlankodtak, mert megzavartuk csendes rácsodálkozásukat a fel-felbőgő motorok zajával, a kipörgő kerekek surrogásával. Aztán félrehúzódtak, mi kivártuk, pedig sürgetett a türelmetlen kíváncsiság, a vágyódás a somogyi bor iránt – egy kóstoló erejéig. Sokszor kóstoltam már az elmúlt hat évben, mégis újra és újra meglepett, mit tud művelni a szőlővel a somogyi föld, a napfény és a Balaton.

Szokták mondani, hogy az ember az anyatejjel szívta magába valaminek a szeretetét. Kis túlzással így szerettem én bele a jó borba. Első boros emlékem három és fél éves koromból ered. Öt évvel idősebb bátyám vitt le nagyapánk pincéjébe, és amikor nem látta az öreg bele-belenyaltunk az átfejtett borba. Szóval korán magamba szívtam a bor és a szőlő szeretetét, a hegyen végzett munka örömét, s ma is azt mondom legbüszkébben, hogy afféle „borcsináló” ember vagyok.

Visszatérve a meredélybe vágott útra, már nagyon vártam az első kortyot, az illatos bor olajos simogatását a torkomban, és a sokáig megmaradó gyümölcsös ízt a számban. Aztán felértünk a Lelle fölé magasodó Kishegyre, és elfeledkeztem a borról. Mert a látvány lenyűgözött. Azt mondják, hogy a Balaton északi részén a legcsodálatosabb a táj. Így van, csakhogy az a sok csoda mind-mind a déli partról, a somogyi oldalról látható. A Kishegyről, ahol még soha nem jártam, pedig már hat éve Somogyban töltöm életem nagyobbik részét, és ahova még biztosan sokszor vissza fogok térni.

Talán egyszer nyugdíjas turistákkal, és korholni fogom azokat, akik a fel-felbőgő motor zajával törik meg a Kishegy csendjét.

Kresz László, a Somogy Tv főszerkesztője

Öt perccel korábban lassan kapaszkodtunk felfelé a meredélybe vágott szűk úton. Bosszankodtam, mert nyugdíjas turisták poroszkáltak előttünk kényelmesen, hétvégi túrájukat végezve, kezükben botokkal. Ők is méltatlankodtak, mert megzavartuk csendes rácsodálkozásukat a fel-felbőgő motorok zajával, a kipörgő kerekek surrogásával. Aztán félrehúzódtak, mi kivártuk, pedig sürgetett a türelmetlen kíváncsiság, a vágyódás a somogyi bor iránt – egy kóstoló erejéig. Sokszor kóstoltam már az elmúlt hat évben, mégis újra és újra meglepett, mit tud művelni a szőlővel a somogyi föld, a napfény és a Balaton.

Szokták mondani, hogy az ember az anyatejjel szívta magába valaminek a szeretetét. Kis túlzással így szerettem én bele a jó borba. Első boros emlékem három és fél éves koromból ered. Öt évvel idősebb bátyám vitt le nagyapánk pincéjébe, és amikor nem látta az öreg bele-belenyaltunk az átfejtett borba. Szóval korán magamba szívtam a bor és a szőlő szeretetét, a hegyen végzett munka örömét, s ma is azt mondom legbüszkébben, hogy afféle „borcsináló” ember vagyok.

Visszatérve a meredélybe vágott útra, már nagyon vártam az első kortyot, az illatos bor olajos simogatását a torkomban, és a sokáig megmaradó gyümölcsös ízt a számban. Aztán felértünk a Lelle fölé magasodó Kishegyre, és elfeledkeztem a borról. Mert a látvány lenyűgözött. Azt mondják, hogy a Balaton északi részén a legcsodálatosabb a táj. Így van, csakhogy az a sok csoda mind-mind a déli partról, a somogyi oldalról látható. A Kishegyről, ahol még soha nem jártam, pedig már hat éve Somogyban töltöm életem nagyobbik részét, és ahova még biztosan sokszor vissza fogok térni.

Talán egyszer nyugdíjas turistákkal, és korholni fogom azokat, akik a fel-felbőgő motor zajával törik meg a Kishegy csendjét.

Kresz László, a Somogy Tv főszerkesztője Jól vizsgáztak a dél-balatoni nedűk a Magyar Borok Útja Ralin -->