Közélet

2014.08.01. 07:13

Közgép-híd ível át a Sión, épülhet a siófoki elkerülő

Van már kivitelezője a siófoki déli tehermentesítő út első szakaszának és az ezzel együtt épülő új Sió-hídnak: az előzetesen becsült 2,2 milliárd forint helyett, mint legolcsóbb ajánlattevő, 1,9 milliárd forintos ajánlatával a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. nyerte a közbeszerzési eljárást.

Fónai Imre

Májusban írtuk meg, már akkor tudható volt, hogy mindkét ajánlat alatta van a 2,2 milliárd forintos keretösszegnek. Út- és hídépítésben jártas vállalkozók már ennél is korábban borítékolták: mivel acél szerkezetű ívhídra szólt a közbeszerzési kiírás, a nyertes csak a Közgép lehet...



Állami beruházás keretében a kiliti városrész előtti autópályalehajtó körforgalmától a Kele utcáig tartó szakasz készül el az első körben, ez 430 méternyi utat jelent; az elkerülő úttal párhuzamosan közös kerékpár- és gyalogút is keresztezi a Sió-csatornát. Balázs Árpád siófoki polgármester szerint „kényszer” az út későbbi továbbépítése, ez mintegy válasz a Molnár István utcaiak közmeghallgatáson is hangoztatott aggodalmaira, miszerint amíg nem épül tovább az elkerülő út, a forgalom az utcájukra zúdul. A városvezető akkor arról is beszélt: átmenő teherforgalomtól nem kell tartani, a nehéz teherjárművek nem mehetnek arra, a személygépkocsik száma azonban bizonyára megnő majd.

Ahogyan megírtuk, a Simicska-féle Közgép egy jóval nagyobb, harmincmilliárd forint értékű közbeszerzésnek is nyertese: a Déli part 2013 Konzorcium tagjaként az osztrák Swietelsky és Strabag céggel közösen építheti újjá a dél-balatoni vasút első szakaszát szeptembertől Lepsény és Szántód-Kőröshegy állomások között. Sőt, a Közgép tagja annak a konzorciumnak is, mely a somi térségi hulladékkezelő új válogatóművét építheti meg. Ennek megkezdését a napokban jelentették be Somban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!