Közélet

2015.10.03. 05:17

Siófok Bahart-bombán ül – a leszavazott átvilágítás és a fejős tehén

Újraindítják a beruházásokat – szolgált jó hírrel Lengyel Róbert siófoki polgármester, annak jegyében, hogy „már ennek is örülnünk kell, mert úgy látom, mintha egy sokemlős fejős tehén lenne a város, melynek minden emlőjén lóg valaki”.

Fónai Imre

Ahogyan megírtuk, a nyáron döntött úgy a városvezető, hogy amíg nem látják tisztán a befolyó bevételek nagyságát, csak a már zajló beruházásokat folytatják, újakba nem kezdenek. Most azonban már tudható: nincs ok az aggodalomra, a város pénzügyi helyzete egyensúlyban van.
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen egyhangú szavazással csökkentették százmillió forinttal a Siófok Holding két cégétől, a Balaton-parti Kft.-től és a Siotour Kft.-től idén várt bérleti díjat, ugyanakkor a Siotour átvilágításáról szóló javaslatot leszavazta a többség. Név szerinti voksoláson a Fidesz-frakció hét tagja, valamint Nagy Sándorné független képviselő és Hamvas Péter alpolgármester (Együtt Siófokért) is az átvilágítás ellen volt, a független polgármester, valamint az MSZP-s és jobbikos képviselő szavazta csak meg. – Gyakorlatilag lemondtunk százmillió forintról azért, hogy a cégeink működőképesek maradjanak – mondta lapunknak Lengyel Róbert siófoki polgármester.



– Már nem először segítjük ki őket, de vajon meddig megy ez így? Ezért is javasoltam a Siotour átvilágítását, ráadásul külső auditcéggel. Érthetetlen, miért akadályozzák a nemmel szavazók, hogy tisztán láthassak. Ha nem vagyunk tisztában a cégeink működésével, hogyan jelöljük ki a jövőjüket? Netán az a jövő, hogy öntjük beléjük a pénzt, mint egy feneketlen kútba?
Emlékezetes: a Balaton-parti Kft. átvilágításáról készült vizsgálati jelentés ugyan nem került a testület napirendjére, ám a polgármester feljelentése nyomán rendőrségi nyomozás indult. – Nem büntetőügyek kreálása a célom, nem is az, hogy fejek hulljanak a porba, csak a tisztánlátás szándéka vezet, amit nem vagyok hajlandó föladni – így Lengyel. – Igaz, hogy a Fidesz-frakció kezdeményezésére fölkértük az Állami Számvevőszéket, vizsgálja meg gazdasági társaságaink működését, de udvarias elutasítással ér fel a válaszuk: saját munkatervük szerint végzik a dolgukat. Szerintem nincs időnk, nem tudunk várni, ezt a mostani kényszerű százmilliós bérletidíj-csökkentés is igazolja.

S hogy miért a fejőstehén-hasonlat? – A hulladékos cégünket is kénytelenek vagyunk sok tízmillióval kisegíteni, a somi válogatóra sem tudjuk, mennyit fizetünk rá, ráadásul időzített „Bahart-bombán” ülünk – sorolta a városvezető. – Két év múlva, 2017-ben esedékes a Balatoni Hajózási Zrt. tőkeemelése, s mint közel 50 százalékos tulajdonosra, Siófokra 700 millió forint jut, ezt is elő kellene teremtenünk valahogyan. A pénzek elfolyására példa az is: a 2013-as év elejétől a 2014-es választásokig több, mint 130 millió forintnyi jutalmat fizettek ki a városházán; azt, aki a legtöbbet kapta, közel 22 millióval jutalmazták bő másfél év alatt.

A Fidesz-frakció az ÁSZ-ra vár

Kérdeztük a Fidesz-frakciót a Siotour-átvilágítás elutasításáról. „A képviselő-testület 2015. májusában már döntött az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok átvilágításáról – válaszolta Szajcz Adrián frakcióvezető. – Erre az Állami Számvevőszéket kérte fel a testület. Az ÁSZ a felkérést nem utasította el, hanem az ellenőrzési tervébe beilleszti azt. Várjuk az ellenőrzés elvégzését, annak megállapításait. A Fidesz frakciója mindig is tiszteletben tartotta és továbbra is tiszteletben tartja a képviselő-testületi döntéseket”.

Veszprém megye nyomoz

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a siófoki önkormányzat cégének, a Balaton-parti Kft.-nek a gazdálkodásával kapcsolatosan. A vizsgálatot a Veszprém megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytatja. Számos tanúkihallgatás történt már a nyomozás során. 

Működik a konszenzus

– Az esetek többségében működik a konszenzus, egyezségre tudunk jutni a többségi Fidesz-frakcióval, a múlt ügyeinek a tisztázása azonban kivétel – összegezte mintegy az elmúlt egy évet is a siófoki polgármester, nyomatékosítva: szó sincs tehát Siófokon „Esztergom-jelenségről”. A legutóbbi ülésen is – példálózott Lengyel Róbert – sikerült megtalálni a kompromisszumos megoldást akár a Konok-Hetey gyűjtemény visszautasítása, akár a Kálmán Imre Kulturális Központ igazgatóválasztása ügyében.

Ezek is érdekelhetik