Közélet

2016.04.16. 08:02

Negyven picinek már bölcsi jár - százmilliárdot ad a kormány

Kaposváron van elég férőhely, Siófokon teltház van, újabban várólistára kerülnek a jelentkezők, ám akad olyan somogyi település is, ahol már régóta szeretnének, de olyan is, ahol egyáltalán nincs rá igény.

SH összeállítás

A napokban került nyilvánosságra a hír, miszerint jövőre indul az új bölcsődei ellátási rendszer, az önkormányzatoknak a bölcsődei ellátás valamilyen formáját biztosítaniuk kell azokon a településeken, ahol legalább negyven, három év alatti gyermek él, vagy ahol legalább öt gyermek szülei igényt tartanak arra. A szükséges fejlesztésekhez csaknem százmilliárd forintos támogatást nyújt a kormány.



Bár Kaposvárt az induló új ellátási rendszer az eredeti szándék szerint nem érinti, hiszen jelenleg öt bölcsőde működik a városban 278 férőhellyel, mégis kíváncsiak voltunk arra, milyen tervei vannak a városvezetésnek, gondolkodik-e új bölcsőde építésében? – Nagyon reméljük, hogy szükség lesz rá, egyelőre azonban a jelenlegi férőhelyek kielégítik a felmerülő igényeket – közölték megkeresésünkre a polgármesteri hivatalban. – Jelenleg 278 férőhellyel öt bölcsőde működik Kaposváron. Várólista nincs, de érdemes a szülőknek előre gondolkodni, és időben jelezni az ellátás iránti igényüket a beszoktatások ütemezése és a csoportok összeállítása miatt. A kihasználtság jelenleg 96 százalékos Kaposváron. A tavaszi időszakban a legnagyobb a bölcsődék kihasználtsága, mely szeptemberre 70 százalékosra esik vissza, majd folyamatosan töltődik fel ismét tavaszig. A közeljövőben a Petőfi és a Nemzetőr sori bölcsődék infrastrukturális fejlesztését tervezzük pályázati forrásból, továbbá mind az öt bölcsődébe eszközbeszerzést. A bölcsődékre és óvodákra az idén csaknem 600 millió forintot fordítunk.

A siófoki városi bölcsődében teltház van, amióta egy magánbölcsőde nemrég bezárt a városban, ez 122 férőhelyet jelent. Újabban várólistára kerülnek tehát a jelentkezők, tudta meg lapunk a városházától. Örvendetesnek tartják a gyermeklétszám emelkedését, ami viszont nagy terhet ró az intézmény dolgozóira.

– Balatonszárszón még nincs bölcsőde, de évek óta tervezik, pályáznak rá – felelte érdeklődésünkre Dorogi Sándor polgármester. Hozzátette: mivel jelentős igény van a kisdedóvóra, remélik, a beígért állami milliárdokból Szárszóra is jut, és akkor végre valóság lehet belőle.

– Mindenképpen szeretnénk bölcsődét Böhönyén – mondta Zsoldos Márta Piroska, a település polgármestere. – Nullától három éves korig 52 kisgyermekünk van. Már túl vagyunk az előzetes igényfelmérésen, mivel mi a kötelezettség elébe mentünk, és a képviselőtestület már meg is tette a szándéknyilatkozatát egy bölcsődét megcélzó, 220 milliós TOP-os pályázat beadására.
A településvezetőtől azt is megtudtuk: a bölcsődét egy jelenleg funkció nélküli épületben szeretnék kialakítani, ami korábban orvosi rendelő volt. A történet érdekessége, hogy az orvosi rendelő kialakítása előtt ez az épület közel harminc évig bölcsődeként működött. Mivel Szenyér is közös hivatalban, társulásban Böhönyéhez tartozik, akár két csoportot is el lehetne indítani a jövőben az új bölcsiben.

– Vésén nincs igény bölcsődére – mondta Bertók László polgármester. – Az ok nagyon egyszerű: évente úgy két-három gyermek születik a településen. A vései óvodába járó gyermekek száma sem közelíti meg összesen a negyvenet. Inkább óvodafelújítást és kapacitásbővítést célzunk meg pályázat keretében.

Szkeptikus a barcsi térség legtöbb polgármestere az új bölcsődei ellátási rendszerrel kapcsolatban. A bölcsődék beindítása után hogyan fogják a fenntartási költségeket kigazdálkodni? Ki biztosítja a feltételrendszert? Honnan lesznek meg a szükséges személyi feltételek? – kérdezik.
– Barcsot leszámítva egyetlen olyan településünk sincs a járásban, ahol elérnénk a negyvenes számot a három év alatti gyermekek tekintetében – mutatott rá Reiz Tamás, a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulási Tanács elnöke. – Jelentősen csökken az óvodások száma a térségben, egy-egy intézményben mindössze 40-50 gyerek van.
Hozzátette, hogy a társulás, mint óvodafenntartó, már két és fél éves kortól felveszi a kicsiket, ezzel is segítve a szülőket. Bár nem tartja valószínűnek, hogy bármelyik település jelen körülmények közt bevállalja egy bölcsőde működtetését, de igény esetén a társulás felajánlja segítségét az önkormányzatoknak. Reiz Tamás emlékeztetett arra, hogy két éve zárták be a mindössze tíz gyerekkel működő babócsai bölcsődét, ahol az igen magas működési költséget már nem tudta finanszírozni a település.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!