kiállítás

2020.03.10. 09:05

Barcs és a Dráva egy építészmérnök szemével

Templomok, iskolák, régi járásbíróság, a Kisbók, a gyors sodrású folyó, téli reggel a kikötőben, illetve őszi naplemente a vasútállomáson.

Gamos Adrienn

Egymás mellett sorakoznak a várost és a Drávát bemutató fényképek a barcsi könyvtárban. A kép első kötelessége, hogy ünnep legyen a szem számára – Eugéne Delacroix, francia festő gondolatait írta az egyik látogató a vendégkönyvbe. A csokonyavisontai származású építészmérnök, fotográfus Primon Annamária az elmúlt néhány évben készített képeivel örvendeztette meg a bibliotéka olvasóit, vendégeit első önálló tárlatán. Ugyanakkor egy fotókollázst is összeállított egyéb munkáiból, melyen felfedezhetők többek közt esküvői képek, kismamák, újszülöttek. Régóta hobbija a fotózás, már 6. osztályosként kattogtatta a fényképezőgépet a zánkai gyermektáborban, és ahogy nőtt, úgy lett állandó útitársa…

– Édesapám rengeteg képet készített, film is őrzi az általa rögzített csokonyavisontai gyermekkorunkat – mesélte. – „Megfertőzött” engem is, egy-egy sí- vagy vízitúrán négy tekercs film is lapult a táskámban. A 2000-es évek elején köszöntött be a digitális gépek korszaka, elvarázsolt az új képi világ.

Annamária 21 évet töltött Budapesten, s pár éve hazatért. Mint mondta: szívesen készít portrékat, divatfotókat, szenvedélyesen szereti a kutyákat, de épületeket és a természetet is örömmel lencse végre kapja, sőt a számítógépes grafika is közel áll hozzá… Az érdeklődők március 25-ig láthatják képeit a barcsi városi könyvtárban. A fotográfus hölgy célja saját műterem kialakítása, tervei közt szerepel a közeljövőben Szigetváron és a fővárosban is bemutatni munkáit.

Címkék#barcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában