fellebbent a titok

2019.12.11. 13:53

Dwayne Johnson az egyetlen, aki reggel hétkor nősül

Csak gondoljunk bele, hogy felesége frizuráját valószínűleg hajnali ötkor kezdték el megcsinálni.

Dwayne Jonson augusztusban feleségül vette két legkisebb lánya édesanyját, Lauren Hashiant, mely esküvő egyébként már halasztásra került egyszer, akkor a kis Tiana miatt, akinek az érkezése kicsit keresztülhúzta a szülők eredeti terveit – írja a Híradó.

A titkos esküvőre nyolc évvel azután került sor, hogy a pár találkozott, amire egyébként a vendégek online meghívást kaptak, azonban csak az utolsó pillanatban, így volt olyan, például Emily Blunt, aki nem tudott ott lenni a nagy napon. Vagyis egészen pontosan a nagy nap hajnalán, a vendégsereg ugyanis napkeltekor kezdett el gyülekezni, hiszen a ceremónia szigorúan hétkor kezdődött. Erről Dwayne a The Ellen Show-ban mesélt.

“Edzenem kellett, nyolckor már a teremben vagyok” – magyarázta a szokatlan időpontot a Szikla, aki persze a komoly arc után azonnal elmosolyodott, miszerint csak viccelt. A valóságban feleségével együtt találták ki, hogy hamar lezavarják a hivatalos részt, hogy az ebédet már nyugodtan tölthessék a családdal és a barátokkal.

Ezek is érdekelhetik