Bulvár-celeb

2021.05.25. 06:31

Sokkot kapott a gyászoló édesapa, amikor meglátta, mi történt kislánya holttestével

A tévedésnél sokkal több, amit a gyászoló szülőkkel műveltek a kórházban.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Beindult a szülés a 28 hetes terhes Jari Daniela Veleznél. Férjével együtt siettek a kolumbiai Tulua kórházba. Sajnos kislányuk, akit Emily Samarának szerettek volna elnevezni, halva született – írja a Metropol.

A gyászoló édesapa, Daniel Alejandro Jaramillo elment a hullaházba, hogy még egyszer utoljára láthassa kislányát, ám sokként érte, amit ott tapasztalt.

A hullaházi asszisztens kinyitotta a polisztiroldobozt, amelyen a lánya adatai voltak. A dobozban pedig egy piros műanyag zacskót találtak, amelyben állítólag a csecsemő maradványait tárolták, hogy később átadják a temetkezési vállalkozónak. Amikor azonban kinyitották a táskát, az apa elmondása szerint egy pár latexkesztyűt és egy döglött patkányt láttak benne.

A családot érthető okokból felháborították a történtek, és felszólították a kórházat, hogy azonnal szolgáltassák ki kislányuk holttestét.

„A kórház egy döglött patkányt adott nekünk, követelem, hogy adják vissza a kislányomat”

– mondta Daniel.

Az intézmény később közleményt adott ki, amelyben bocsánatot kértek a családtagoktól, és arról tájékoztatták őket, hogy május 17-én, hétfőn belső vizsgálatot indítottak az ügyben – írja a Daily Star. A jelentések szerint azonban a kórházban dolgozó személyzetnek még nem sikerült megtalálni a kislány holttestét.

„Az egyetlen dolog, amit kérek, az igazságszolgáltatás és a kisbabám, hogy keresztény temetést kaphasson” – mondta az elkeseredett édesapa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!