Migráció

2017.08.11. 18:52

Merkel növelné az EU-ba telepítendő menekültek számát

Angela Merkel német kancellár 20 ezerről 40 ezerre emelné azoknak a menedékre jogosult embereknek a számát, akiknek a válságtérségekből az Európai Unió (EU) területére történő áttelepítéséről egy ENSZ-program keretében döntöttek néhány éve a tagállamok.

A kancellár – miután megbeszélést folytatott Filippo Grandival, az ENSZ menekültügyi főbiztosával és William Lacy Swinggel, a Nemzetközi Migrációs Szervezetet (IOM) főigazgatójával – úgy fogalmazott, az 500 millió lakosú unió 40 ezer embert még „el tud viselni”. Németország természetesen kész kivenni a részét a befogadásból – tette hozzá Merkel. Az ENSZ néhány évvel ezelőtt terjesztett elő egy betelepítési programot, amelynek keretében az uniós tagállamok 20 ezer szíriai menekült befogadását vállalták.

A kancellár bejelentette azt is, hogy Németország jövőre akár 50 millió euróval (15 milliárd forint) is támogathatja az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) és a IOM-et. Nem múlhat a pénzen a szervezetek munkájának sikere – hangsúlyozta a kancellár, hozzátéve, hogy elsősorban a Líbiából érkező illegális bevándorlók jelentenek nagy kihívást. A menekültpolitikán még bőven van mit dolgozni, a megoldáshoz lépésről lépésre közeledünk. Líbiában például már most jobb valamivel a helyzet, mint egy évvel ezelőtt, igaz, még mindig nagyon sok a feladat – mondta Merkel. A kancellár hozzátette: nem szeretné, ha a szeptemberi németországi parlamenti választások kampányára rányomná a bélyegét a menekülttéma.

Filippo Grandi és William Lacy Swing példásnak értékelte Merkel és kormánya menekültpolitikáját. Grandi megköszönte Németországnak, hogy az elmúlt években átvette a vezető szerepet a menekültpolitikában, és segít megoldani a humanitárius válságot. Swing dicséretre méltónak nevezte a német menekültpolitikát, mert az bátran úgy döntött, hogy segíti az elmúlt években Európába érkezett menekülteknek és migránsoknak. Külön méltatta Merkel 2015. szeptemberi döntését a Magyarországról érkező menekültek beengedéséről. Úgy fogalmazott, nagy benyomást tett rá az a „felelősségvállalás és humánus viselkedés”, amelyet a kancellár és kormánya tanúsított a migránsokkal szemben. Németországé a legnagylelkűbb és az egyik legfelelősségteljesebb hozzáállás a menekültpolitikában – mondta az IOM főigazgatója.

Az UNHCR adatai szerint tavaly világszerte 65,5 millió ember menekült valamilyen háború, erőszak vagy üldöztetés elől, ez 300 ezerrel több mint 2015-ben.

(Borítóképünkön Angela Merkel kancellár és Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa Berllinben augusztus 11-én. Forrás: MTI / EPA / Clemens Bilan)

Ezek is érdekelhetik