többszörös túljelentkezés

2018.08.03. 14:03

Nincs tömeges leszerelés a rendőrségnél

Egy héten belül két, valótlannak bizonyult híresztelés is szárnyra kelt elsősorban a közösségi médiában a magyar rendőrségről.

Tömeges leszerelést vizionáltak és azt, hogy január 1-jétől nincs több túlóra-kifizetés. Mindkét információt cáfolta, illetve pontosította a Belügyminisztérium és az ORFK – írja a magyaridok.hu. A rendőrségi állomány érdemben nem csökkent, míg a túlórákkal kapcsolatban részben törvényalkotási feladat vár a parlamentre, valamint a rendvédelmi életpálya illetményrendszere nyújt megoldást.

Az elsőként futótűzként terjedő rémhír arról szólt, hogy január 1-jével tömeges leszerelések kezdődnek a testületnél, mivel megszűnik a túlóra kifizetése vagy lecsúsztatása, azaz úgy kell majd a hivatalos szolgálati időn túl is dolgozniuk a rendőröknek, hogy semmilyen ellentételezést nem kapnak. Ezt a Belügyminisztérium július 23-i közleményében határozottan cáfolta.

Mint írták, a hírekkel ellentétben nem szűnik meg a túlszolgálat elrendelésének lehetősége a rendvédelmi szerveknél. Több mint három éve, 2015. július 1-jén lépett hatályba a rendvédelmi szerveknél foglalkoztatottak túlszolgálatára vonatkozó szabályokat tartalmazó törvény, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény.

A jogszabály hatálybalépésekor a túlszolgálat ellentételezéséhez átmeneti szabályozás kapcsolódott: a hivatásos állomány tagját választása alapján szabadidő vagy díjazás illeti meg a túlszolgálat ellentételezéseként 2018. december 31-ig. A törvény a rendvédelmi életpálya keretében új illetményrendszert vezetett be, amelynek során öt lépcsőben 2019. január 1-jéig összességében mintegy 50 százalékos illetményemelkedésre kerül sor a hivatásos állománynál.

A bérfejlesztés utolsó ütemének szabályozása törvénymódosítást igényel, annak kapcsán a jogalkotók mérlegelhetik az eddig bevezetett szabályozások tartalmát. Azaz a törvényhozók döntik majd el, hogy szükséges-e a rendőrség feladatainak teljes körű elvégzéséhez a túlóra jelenlegi rendszerének fenntartása.

Háttérbeszélgetéseken úgy értesültünk, hogy a döntéshez és új szabályozás elfogadásához nyilvánvalóan figyelembe kell venni a rendőrség feladatainak érzékelhető változásait, így például a migrációval kapcsolatos határvédelmi feladatokat is. Kétségtelen, hogy napjainkra a felálló határvadász egységek normál helyzetben el tudják látni például a műszaki határzárral védett szakasz ellenőrzését, így ott már nincs szükség túlórára.

Korábbi adatok szerint 2014-ben összesen 5,53 millió, 2016-ban már 8,44 millió órányi túlmunkát teljesítettek ott a rendőrök, akik ennek megfelelően az átlagon felül kerestek. Ám ha nem lesz túlóra a határvédelmi feladatok miatt, nem lesz pluszfizetség sem. Ezen azonban a tervszerű illetményemelés és az életpályamodell segít.

A túlóraálhír után valótlan adatokat tett közzé a rendőrségtől július 31-én leszereltek létszámáról egy, csak a nevében a rendőrökért működő csoportosulás a Facebookon. Az ORFK Kommunikációs Szolgálata szerint azonban a közzétett adatok már csak azért sem hitelesek, mert ilyen adatok egész egyszerűen nem léteztek – máig.

A rendőrség statisztikai adatgyűjtése szerint 2018 első fél évében 867 hivatásos állományú rendőr jogviszonya szűnt meg (havi átlagban 145 fő). Ez a szám magában foglalja a más rendvédelmi szervhez, illetve a honvédséghez történő áthelyezések, a közös megegyezések, a lemondások, a próbaidő alatti és az egészségügyi okból történő leszerelések, továbbá a nyugállományba helyezések, valamint a fegyelmi okból elbocsátottak számát is. A rendőrség hivatásos állományának feltöltöttsége a július 1-jei állapot szerint 97,8 százalék. A testület pontos létszáma minősített adat, azaz nem publikus, ám jelenleg 45 ezer fő körül lehet.

A rendőri pálya ugyanakkor továbbra is vonzó. A Nemzetvédelmi Egyetem rendőrtiszteket képző közrendvédelmi szakára tavaly hétszeres volt a túljelentkezés, míg a rendőr-szakközépiskolákban két-háromszoros a túljelentkezés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!