Elnöki vizit

2018.09.19. 19:36

A katasztrófa sújtotta Észak-Karolinába látogatott Trump

A Florence trópusi vihar által sújtott Észak-Karolinába látogatott szerdán Donald Trump amerikai elnök.

Roy Cooper észak-karolinai kormányzó az elnököt tájékoztatva úgy fogalmazott, hogy eddig is gyakran voltak nagy viharok, „de olyat, mint a mostani, nem láttunk még”. A vihar pusztításait katasztrofálisnak nevezte. A Florence egyedül Észak-Karolinában eddig 27, Észak- és Dél-Karolinában pedig 34 halálos áldozatot követelt.

Cooper kormányzó elmondta, hogy évekre és nagyon sok pénzre lesz szükség a károk helyreállításához, és segítséget kért az elnöktől. Donald Trump együttérzéséről biztosította a Florence áldozatainak családjait, és hangsúlyozta, hogy a kormányzat készen áll a segítségre.

Trump kíséretében van Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter és Brock Long, az országos katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) vezetője. Long arról tájékoztatta az elnököt és a kormányzót, hogy az eső ugyan elállt Észak-Karolinában, de a veszély nem múlt el, a folyók ugyanis tovább áradnak, ráadásul a mindent elöntő víz járványveszélyt jelent, mivel a többi között állati tetemeket sodor. Hozzátette: a Fema jelenleg – a bajba jutottak megsegítése és mentése mellett – elsősorban a veszélyes anyagok eltávolítására és a fertőtlenítésre összpontosítja erőfeszítéseit.

Mielőtt Észak-Karolinába indult, Donald Trump újságíróknak dicsérte Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozóját és azt hangoztatta, hogy „fantasztikus az előrehaladás” az Észak-Koreával folyó tárgyalásokon, beleértve az ország atomfegyver-mentesítésének kérdését is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!