teljhatalommal eldöntötte

2021.06.17. 14:18

Karácsony Gergely száműzte Szent Istvánt a Szent István parkból

A Lukács György kommunista filozófus, népbiztos emlékéhez ragaszkodó Karácsony Gergely Kispestre száműzte Szent István király szobrát a róla elnevezett parkból.

Karácsony Gergely főpolgármester a veszélyhelyzet adta felhatalmazással élve egy személyben úgy döntött, hogy nem az eredetileg tervezett helyszínen, a XIII. kerületi Szent István parkban, hanem Kispesten, a Templom téren állítják fel az államalapító király szobrát – írja a Magyar Nemzet a Pestbuda.hu híre alapján.

Harmath István szobrászművész alkotását a XIX. kerületi Templom téren a Nagyboldogasszony-templom főbejáratának tengelyébe akarták elhelyezni. A helyszín felmérésekor azonban a szobrászművész egy új helyszínre tett javaslatot: a templom főbejáratától délnyugatra eső kisebb zöldszigetre javasolta felállítani alkotását. Döntését elfogadták, a Budapest Galéria állásfoglalásában jelezte, hogy a zöldterületen a turista-jelzőtáblát, a villanyoszlopot és a tűzcsapot át kell helyezni, valamint a zöldterületet rendezni kell, hogy méltó legyen az alkotáshoz és az államalapító emlékéhez.

A Magyar Nemzet korábban már megírta, a Szent István-szobor felállításáról az államalapítóról elnevezett XIII. kerületi, Duna-parti közparkban még 2017 januárjában döntött a Fővárosi Közgyűlés. A Tarlós István vezette főváros úgy határozott, hogy a parkban elbontják Lukács György kommunista politikusnak, a Tanácsköztársaság népbiztosának a szobrát, és az egykori szobor helyéhez közel a Szent István királyt ábrázoló köztéri alkotást állítanak fel.

A döntés ellen a baloldal – közte Karácsony Gergely és pártja, a Párbeszéd – egy emberként tiltakozott, mivel szerintük Lukács a magyar és a nemzetközi filozófiatörténet nagy alakja.

A Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria és a fővárosi önkormányzat nyílt, országos pályázatán választották ki Harmath István szobrászművész alkotását, amely az államalapító királyt ábrázolja, és 2019-ben a főváros engedélyt is adott a szobor felállítására.

A bronzszobor elhelyezésével kapcsolatos munkálatok a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján 2019 őszén, az önkormányzati választásokat ­megelőzően megkezdődtek a Szent István parkban, de az előkészületeket a frissen megválasztott, már balliberális többségű Fővárosi Közgyűlés egyik első döntéseként azonnal felfüggesztette. Karácsony Gergely főpolgármester az előterjesztésében akkor arra hivatkozott, hogy a helyi „civilek” kezdeményezték: vizsgálja felül a szobor tervezett helyét.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: „A vita nem arról szól, hogy lesz-e Szent István-szobor a Szent István parkban, hanem arról, hogy hogyan tudjuk összeegyeztetni az emlékezetpolitikai és a parkhasználók által megfogalmazott szempontokat.”

A főváros egyeztetést kezdeményezett a füves területet a szent király szobrától féltő XIII. kerületi civil szervezetekkel, közben a Budapest Galéria pedig új szakvéleményt készített, és a parkon belül egy új helyszínre tettek javaslatot. „Az óraparcellának nevezett területen Szent István szobra sem a többi képzőművészeti alkotást nem zavarná, sem a füves részből nem venne el” – mutatott rá akkori állásfoglalásában a Budapest Galéria.

Ennek ellenére 2020 szeptemberé­ben végül mégis olyan előterjesztés került a fővárosi képviselők elé, amely már teljesen új helyszínt, a baloldali vezetésű XIX. kerület Templom terét jelöli ki a Szent István-szobor felállítására.

Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz–KDNP frakcióvezetője lapunknak akkor úgy reagált: „elfogadhatatlan a főpolgármester bénázása, hogy kitiltja az államalapító szobrát a Szent István parkból. Egyértelműen ott lenne a helye. Ráadásul Kispesten már található egy mellszobor, amelyet elhanyagolt a baloldali városvezetés”.

Hosszas közgyűlési vita után ezt a javaslatot a képviselők elutasították, azzal, hogy a következő közgyűlésen újra megtárgyalják a szobor elhelyezését. Ehhez képest csak 2021 júniusában került újra napirendre a téma, a főpolgármester a járványhelyzetben elrendelt egyszemélyi felhatalmazása alapján úgy döntött, hogy a Kispesten, a Templom téren állítják fel Harmath István szobrászművész alkotását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!