Sport

2017.05.29. 16:50

Idegenben szerzett pontot a Siófok

Gyors gólváltás után döntetlent játszott a BFC Siófok a már kieső Cigánd otthonában utolsó idegenbeli bajnokiján, melyen Gál már harmadik találatát szerezte a szezonban.

Keszthelyi Zoltán

A cigándi döntetlennel a tavaszi tizenhét fordulóban már több pontot szerzett (24) a BFC Siófok Disztl edzővel a kispadon, mint az őszi húsz fordulóban (23) és még hátra van egy hazai – remélhetőleg győztes – szezonzáró a Csákvár ellen. Elsősorban a védekezést sikerült stabilizálni a szakmai stábnak, hisz az akkor kapott huszonkilenc helyett tizenkilencnél tartanak.


A balatoniaknak ez volt a tizenkilencedik, utolsó idegenbeli meccsükön a tizenkilencedik pontjuk, hogy csak ennyi lett az a tizenhat rúgott gólnak köszönhető. Az egy pontra ezúttal mindenképp rászolgáltak, sőt három is lehetett volna, hisz több támadást vezettek, többet is veszélyeztették a kaput, mint ellenfelük. – Azt gondolom, hogy több lehetőségünk volt, a második félidőben elégedett voltam a játékosaim hozzáállásával is, de a végén gyors gólváltáskor örülnünk kellett a döntetlennek is – utalt minderre Disztl László a siófokiak edzője a lefújás után. Nagy Dániel begyűjtötte ötödik sárgáját, így kihagyja a szezonzárót. A védekezésben főszerepet kapó Gálnak a cigándi már a harmadik gólja volt a szezonban. Kétszer a Sopron ellen talált be és mindhárom bajnoki 1–1-es döntetlennel ért véget. 


Cigánd SE–BFC Siófok 1–1 (0–0)
Cigánd, 200 néző. Vezette: Böcskei (Hofbauer, Szilágyi).

Cigánd: Sánta – Kuti, Csicsvári, Oltean, Kasza – Balogh A. (Barcsay 59.p), Sándor T., Baksa (Oláh L. 74.p), Varga K. – Katona Gy., Angyal. Szakmai igazgató: Szénay Péter.
Siófok: Tajti – Czingráber, Szilágyi, Gál M., Farkas N. (Tamaskó 46.p) – Berde – Nagy D., Lázár, Petneházi, Berki - Elek B. (Kovács D. 46.p). Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerző: Angyal 81., Gál 84. perc.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!