Mohácsi Erzsébet elbukott, nem zárják be az iskolát
Mik ezek?
XA Mohácsi Erzsébet vezette Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány nyújtott be keresetet a kaposvári önkormányzat ellen, azért, mert állításuk szerint a város jogellenesen elkülöníti, szegregálja a roma diákokat a Pécsi utcai iskolában.
Az alapítvány képviselői szerint ebben az oktatási intézményben jóval alacsonyabb az oktatás színvonala, alacsonyabb a tanulmányi átlag, magasabb az osztályismétlés aránya és sokkal több az igazolatlan mulasztás, mint a város más iskoláiban. A felperes álláspontja szerint ez méginkább növeli a roma fiatalok leszakadását, sokkal indokoltabb és eredményesebb volna az iskola bezárása, s az ott tanuló gyermekek integrált oktatása a többi iskolába elosztva.
Szita Károly is jelen volt a tárgyaláson
Az önkormányzat ezzel szemben végig kitartott amellett – s ezt szakértő véleményekkel, számokkal is alátámasztották –, hogy a Pécsi utcai iskolában nemhogy kevésbé figyelnének a gyerekekre, de még jobb technikai és szakmai feltételeket biztosítanak, mint a város más iskoláiban. Minden adott ahhoz, hogy ezek a tanulók felzárkózhassanak. Egyébként senki sem kötelezi a szülőket, hogy a Pécsi utcai iskolába járassák a gyerekeiket, a szabad iskolaválasztás alapján a város bármelyik iskolájába beírathatnák a nebulókat.
Ezt a lehetőséget fel is kínálták nekik. De úgy tűnik: éppen az itteni szülők és gyerekek tiltakoznak leginkább az iskola bezárása ellen, és egyáltalán nem szeretnének más oktatási intézménybe járni.
Az is elhangzott a tárgyalások alkalmával, hogy az iskola bezárása csak rontana a helyzeten, hisz esetleg egy másik iskolában valóban kisebbségben és hátrányban lennének a roma gyerekek. Lehet, hogy a statisztikát valamelyest javítaná mindez, mert a többi iskolában a sok száz gyerek közé „elrejtve” eltűnnének a roma diákok esetlegesen gyenge eredményei, ám az egyes diákok helyzete nem oldódna meg. Csak a „szőnyeg alá söpörnék” a problémát.
A Somogy Megyei Bíróság végül novemberben helyt adott az alapítvány keresetének és megállapította, hogy az önkormányzat jogellenesen elkülönítette és hátrányosan megkülönböztette a cigány etnikai kisebbséghez tartozó tanulókat.
A Pécsi Ítélőtábla Lábady Tamás vezette tanácsa csütörtöki döntésében a Somogy Megyei Bíróság ítéletét részben megváltoztatta.
Kimondta, hogy a jogellenes elkülönítés nem állapítható meg, azonban az önkormányzat azáltal, hogy az objektív módon kialakult elkülönülés megszüntetése érdekében nem tett meg minden közjogi lépést, megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, ezzel személyiségi jogsértést követett el.
Kötelezte a bíróság az önkormányzatot a jogsértés abbahagyására és a jogellenes helyzet megszüntetésére, ám mint elhangzott: ennek módját a bíróság nem határozhatja meg. Mellőzte a bíróság a közvetett hátrányos megkülönböztetés megállapítását, ugyanis ezt a perbeli adatok nem támasztották alá. Sőt azt állapították meg, hogy az érintett iskola oktatási színvonala (személyi és tárgyi feltételek) a kaposvári általános iskolák oktatási színvonalának átlagát meghaladja.
Szita Károly polgármester a döntés után azt mondta: – Nincs jogellenes elkülönítés és nem kell bezárni az iskolát. Ám sérül az iskolában az egyenlő bánásmód elve, mert rendkívül sok cigánygyerek jár oda, ám ez nem az önkormányzat hibája. A szülők döntöttek úgy, hogy abba az iskolába íratják gyermeküket. A bíróság megállapította, hogy az intézményben a kaposvári átlagnál jobbak az oktatás személyi, tárgyi feltételei. Vagyis a cigányemberek nyertek. Ők azt kérték, ne zárjuk be a Pécsi utcai iskolát; addig fog működni, ameddig a szülők úgy döntenek, hogy oda kívánják járatni gyermeküket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. pisces 2010. május 21. 15:54
No, ha a jogvédelme, a jog védése az emberek érdekei elleni cselekedetet jelent, akkor ez így rendben is van! Ha, viszont nem az emberek védelme a cél, akkor ez a Mohácsi mit sertepertél? A jogot megvédte, népe érdekei meg ugyan kit érdekelnek. Ájvé, mondaná szegény Anna tanti, itt falami megint püdösz fan!(mivel, sváb volt szegény)
-
13. khm... 2010. május 21. 15:26
http://www.hirszerzo.hu/cikk.jogeros_kaposvar_onkormanyzata_asszisztalt_a_romak_iskolai_szegregaciojahoz.151743.html
" A polgármester a tárgyalás szünetében újságíróknak azt mondta: az ügy arról szól, hogy cigány érdekvédők cigányok akarata ellenére be akarnak záratni egy iskolát. "De Kaposvár nem az érdekvédőkre, hanem a kaposvári cigány emberekre, gyerekekre hallgat és nem zárja be az iskolát" - szögezte le. " -
12. khm... 2010. május 21. 15:19
Wolf021, szerintem nagyon sok ember véleménye az, hogy ezeket a mohácsi lányokat el kéne tiltani a cigányügyektől! Mérhetetlen károkat okoznak az ámokfutásukkal. Nem néznek ők se Istent, se embert, nem érdekli őket a purdék sorsa! Csak az, hogy az őrült lázálmaikat - erőszakos integráció - tűzzel-vassal keresztülvigyék. :-((((((
Most is vemehensen tiltakoztak a cigány szülők, hiszen meg voltak elégedve az iskolával. Csak azok íratták át másikba a gyerekeiket, akikkel a hülye M. banyák elhitették, hogy úgyis be fogják zárni az iskolát.
El kell őket távolítani az oktatásügyből!
Miért lenne jó a szegény gyerekeknek, hogy naponta 2x 20-30 percet buszozzanak (a bérlet áráról nem is beszélek....), és szanaszét szórják őket a különböző iskolákba???
Aztán majd jön egy másik okos áljogvédő, és elkezdi mondani, hogy azért nem járnak a cigánygyerekek iskolába, mert olyan messze van, és nincs cipőjük....
Hihetetlen, hogy ezek a megélhetési szociológusok mekkora kárt okoznak!
-
11. wolf021 2010. május 21. 14:49
Azért érdekes hogy megint ott tartunk hogy a mohácsi klán már értelmezi az ítéletet és jellemző módon azt a részt tünteti fel győzelemként ami a leglényegtelenebb az ügy szempontjából. Na ezért utálják a fajtáját,az alakoskodásért és elvtelenségért.A dolgok fényében talán az lenne a legjobb ha tényleg bezárna a nevezett iskola,a gyerekek menjenek abba az iskolába ahova akarnak, lássuk hogy boldogulnak.Gyanítom akkor meg azért lenne ez a mohácsi féle gitegylet fennakadva hogy miért nem viszik a kölköket autóval a város különböző pontjain lévő iskolákba,mert az messze van,milyen étkezést kapnak, persze az önkormányzat pénzén stb.Csoda hogy ellenérzés van velük szemben.Ez a rohadt sok pozitív diszkrimináció megy az agyamra.Mikor lesz már vége,ezeknek minden jár? És nekünk? Ébresztő amíg tényleg nem késő,ezek az ügyek csak szítják az indulatokat.
-
10. Nahátnahát 2010. május 21. 10:42
Kérvényezni fogom, hogy hasonló szegregációban legyen része a gyerekeimnek, több, magasabban képzett tanár, jobb tárgyi feltételek.
Egyébként a média manipulatív működésének lehetünk tanui.
Szerintem nem is győzött, és nem is vesztett a Mohácsi csapat. A döntést mindenki próbálja kissé másként körítve előadni. S nem csak ez a történés az ami lényegesen átértelmezve kerül a médiába. A jelenkori média a manipuláció, a befolyásolás eszköze, ( Ezért van minden hírrel kapcsolatban némi fenntartásom)
-
9. halogató 2010. május 21. 10:03
Érdekes!
SONLINE írja. ,,Nem történt szegregáció."
NÉPSZAVA írja. ,,Iskolai szegregáció Kaposváron".
,,GOOGLE hírek írja. ,,Ítélőtábla mondta ki: van iskola szegregáció Kaposváron."
Ezt úgy hallottam: A jó feleség (újságolvasó?) nem azt hiszi el amit lát, hanem amit mondanak (leírnak?) neki. -
8. Nahátnahát 2010. május 21. 09:26
Ma reggel a Kossuth rádióban, azt hallottam, Mohácsiék győztek, ezt "kommunikálták". Büszkén közölték, hogy nagy eredményt értek el, és most persze a város nem akarja betartani a bezáratást!
Ha ebben az iskolában jobb, és több a tanár és jobbak a tárgyi feltételek, vajon miért nem jó az osztályzatok átlaga?
Miért nem hálásak azért, hogy többet kapnak, mint az átlag gyerek? Semmi nem elég nekik?
Miért az érdemtelenre kell többet és többet költeni.
Az átlagos nem roma gyereknek nem járna a jobb tárgyi feltétel, a több pedagógus?
Lehet, hogy ők még hálásak is lennének érte!
Legyen diszkrimináció mentes az ország és a romának se járjon több és jobb!!! -
7. rudi52 2010. május 21. 06:14
Nem vagyoni kártérítést kell a városnak a bíróságon kérni a megélhetési bűnözőtől és kérni a bíróságtól a közügyektől való eltiltását!
-
6. K. Ézsi 2010. május 20. 21:30
Már a pécsi ítélőtábla is megnáczult?
-
5. sahara 2010. május 20. 20:31
Nagyon helyesen döntött a pécsi ítélőtábla!
A cigányok jobbsorsát csakis tanulással lehet megteremteni.
Drukkolok!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









