2023.01.25. 18:00
Ötéves kislánnyal fajtalankodott a miskolci pótnagypapa
Fagylaltozni vitte, majd undorító módon visszaélt a gyermek védtelenségével a szörnyeteg szomszéd.
Illusztráció: Shutterstock
Vádat emelt egy 78 éves miskolci férfi ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette miatt. Az idős ember a szomszédos lakásban lakó ötéves kislánnyal fajtalankodott - írja a Metropol.
A vádirat szerint az idős férfi egy miskolci társasházban lakott, és jó kapcsolatba került a szomszédos lakásban élő ötéves lánygyermekét egyedül nevelő nővel. Az édesanya megengedte, hogy gyermekét a vádlott elvigye, amely idő alatt a férfi látta el a kislány felügyeletét.
2021 szeptemberében az idős férfi többször is fagylaltozni vitte a gyermeket, és ezen alkalmakat arra használta fel, hogy autójában a sértett sérelmére szexuális cselekményeket végezzen. A gyermek erről nem szólt az édesanyjának, mert a vádlott megtiltotta neki.
Az ügyészség a büntetlen előéletű, bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra – derül ki a Metropol cikkéből.
Krimi
- Családi tragédia: anyát és kislányát találták holtan Kapuváron
- Életveszélyes mutatvány: falat másztak a belvárosban a fiatalok Miskolcon (videó)
- Rekordmennyiségű: 32 tonna kábítószer-alapanyagot égettek el a magyar rendőrök
- A zebrán gázoltak halálra egy fiatal anyát és gyermekét, 1 év 2 hónapot kapott az idős sofőr
- 89 évesen is veszélyes lehet a kegyetlen amstetteni rém